Húsvéthétfő(vízbevető hétfő) a húsvétvasárnapifőünnepét követő hételső napja, amely elsősorban népszokásairólhíres.
A naphoz kötődő népszokás a locsolkodás, ezért néhol vízbevető hétfő néven is ismerték ezt a napot. Egykor vidéken a lányokat a kúthoz, vályúhoz vitték, és vödörrel leöntötték, de a népszokás ma is, városi környezetben is tovább él. Eredetére nézve termékenységvarázsló célzatú, illetve a víz tisztító hatására is utal. A legények a locsolásért piros vagy hímes tojást kapnak a lányoktól. Sok országban meghonosodott a húsvéti tojásdíszítés, a tojások héjának különféle módszerekkel történő díszítésének művészete.
A tojáshoz kapcsolódó másik hagyomány a tojást hozó húsvéti nyúl, amely valószínűleg német nyelvterületről terjedt el Magyarországon.
Egy legenda szerint mikor Jézus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Jézus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.
Húsvéthétfő, egyes vidékeken vízbevetőhétfő, másként húsvét másnapja már a profán emberi örömnek, elsősorban a fiatalságnak ünnepe.
Az erdélyi Nyárád mentén a múlt század végén minden valamirevaló székely legény kötelességének tartotta, hogy húsvét napjára virradóra kedvesének kapujára vagy más feltűnő helyre szép fenyőágat tűzzön. Ha a falunak nem volt fenyvese, elmentek érte a negyedik, ötödik határba is. Ha pénzért vagy szép szóért nem kaphatták meg, ellopták. Két-három fenyőágat szépen összekötöttek, és papírszalagokkal, tojásokkal díszítették föl. A legjobb táncosoknak vőfély volt a neve, az ő feladatuk volt húsvéthétfőn a hajnalozás. Minden házba, ahol fenyőágat találtak, bementek a legények, és a lányokat derekasan megöntözték. Azt mondogatták, hogy ez azért történt, hogy a ház virágszála el ne hervadjon. Az öntözés kétségtelenül a tavaszi lustratio egyik erotikus célzatú változata, amelynek eredete még nem egészen tisztázott. Mindenesetre keresztény hagyományok is szövődnek bele, hiszen hajdan a vízbemerítéssel, leöntéssel történő keresztelés húsvét táján volt. Amikor az egyház már az esztendő bármelyik napján keresztelt, az ősi gyakorlatot a nép tartotta fönn, alkalmazván a maga sajátos szemlélete és igényei szerint.
A húsvéti tojást hozó nyúl képzete nálunk is csak a legújabb időben a városi kultúrából került falura. Tyúkverést, kakasütést viszont húsvéttal kapcsolatosan is ismerünk. (Erdélyben feltehetőleg az erdélyi szászok régi szokásanyaga nyomán lett divatos.)
A legéletteljesebb szokások közé tartozik ma is a húsvéthétfői öntözés, sőt napjainkban a városokban is valóságos újjáéledésének lehetünk tanúi. Pár a környező népek jelentős része ismeri (dívik például a lengyeleknél), a szlovákoknál, cseheknél és a különböző germán népeknél öntözés helyett vesszővel való csapulást találunk, hasonló termékenységvarázsló célzattal és hiedelemanyaggal.
Itt a húsvét, eljött végre
A szép lányok örömére
Mert a lányok szép virágok
Illatos víz illik rájuk
Ne fuss hát el, szép virágom,
Locsolónak csók jár, három.
Szépen kérem az anyját,
Adja elő a lányát,
Hadd locsolom a haját,
Hadd nőjön nagyra,
Mint a csikó farka,
Még annál is nagyobbra,
Mint a Duna hossza!
Szabad-e locsolni?
Rózsa, rózsa szép virágszál,
Szálló szélben hajladozzál.
Napsütésben nyiladozzál,
forrás: https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/husvet_hetfo, http://mek.niif.hu/04600/04645/html/khp0020.html
