A társulat története során több ezer gyermeknek, fiatalnak adta át a magyar kultúra szeretetét. A Csillagszeműek fogalom a néptáncos körökben, sőt a hazai kulturális életben is.
1993-ban Gyermektáncegyüttesként alapította Timár Böske táncművész és férje, Timár Sándor koreográfus. Az Együttes kezdeti 50 fős létszáma rekordsebességgel érte el a több száz főt, és hamar mozgalommá fejlődött. Mai napig az egyetlen magántársulat, amely állandó támogatás nélkül, önerőből érte el hazai és nemzetközi sikereit.
Az oktatás a Timár módszer segítségével történik, melynek lényege, hogy a gyermek minél kisebb korban találkozzon a magyar néptánc, népzene, népdal, gyermekjáték világával, és ez természetes módon, anyanyelvként épüljön a mindennapi életébe. Ez a kultúra hatalmas közösségteremtő és nevelő erővel bír, így a művészet, saját nemzeti kultúránk formálja személyiségüket.
A Társulat kezdettől fogva protokolláris és kulturális feladatokat lát el a világ minden táján és itthon is.
Eredményeiket Magyar Örökség díjjal, Európa Tánc-díjjal és Príma Primissima díjjal ismerték el.
Január 31-én veszi kezdetét a Csillagszemű 30 Jubileumi Év, számos műsorral, Csillagszemű Táncháztalálkozóval, záróeseményként ünnepi gálaesttel!
Az Intermezzo vendége: Tímár Böske, a Csillagszemű Táncegyüttes művészeti igazgatója és vezető tanára
INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2023.01.26.