Fidelio Klasszik: Szamosi Szabolcs és Virágh András

A Klasszik Rádió és a Fidelio magazinműsorának december 21-i adásában Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója (képünkön) és Virágh András, karmester mellett megszólal még Szkárosi Endre performer, költő és St. Martin, a szaxofonos zenész is.

A Filharmónia Magyarország és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar új nemzeti edukációs programot indít útjára, mely az ifjúság zenei nevelését segíti elő. A programmal kapcsolatban Szamosi Szabolcsot, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatóját kérdeztük.

Händel Messiás című oratóriumának előadása a karácsonyi időszak kiemelkedő zenei eseménye. December 27-én este nyolc órakor a budapesti Szent István Bazilikában szólal meg ez a méltán világhírű és közkedvelt alkotás, amely egyedi élményt kínál a hangverseny látogatóinak. A mintegy 90 perces hangverseny alatt megszólalnak a mű meghatározó zenekari nyitányai, kórus- és szóló tételei, amelyek művészi módon jelenítik meg a karácsonyi gondolatkör tartalmát és hangulatát. A koncerten közreműködik a Budapesti Kórus, a Belvárosi Főplébánia Templom Énekkara, valamint a Monarchia Szimfonikus Zenekar mellett Szakács Ildikó, Bakos Kornélia, Megyesi Zoltán és Tóth János lesznek hallhatóak. A nagyszabású hangversenyről az est karmesterével, Virágh Andrással beszélgettünk.

Szkárosi Endre performer, költő, intermediális művész a beat irodalom kiváló ismerője. A Ludwig Múzeumban látogatható, a Beat-nemzedék / Allen Ginsberg című kiállítás apropóján ezért arra kértük, hogy – ha csak virtuálisan is – vezessen minket körbe a tárlaton. A szubjektív múzeumtúra alatt számos érdekességet megtudtunk a mára már jószerivel csak hírből ismert beat-irodalomról.

St. Martin első lemeze húsz éve, 1994-ben jelent meg itthon, ám rögtön a hazai sikerek után Ázsiát, egészen pontosan Malaysiát is megcélozta a művész és az első lemezt ott is kiadták, hatalmas sikerrel. Világhírű zenészekkel találkozott a következő években és egy közös, Sax for Lovers című lemezen olyan művészekkel dolgozott együtt mint  Candy Dulfer, Tom Scott, Warren Hill, Nelson Rangell, Eric Marienthal és Kenny G. Itthon és Ázsiában sorra jelentek meg a lemezei, majd jött Európa. Idén válogatáslemezt adott ki St. Martin és Syrinx címmel, amely egy érdekes mitológiai történetet is felidéz, ugyanakkor egy különleges hangzásvilágot szólaltat meg ősi hangszerekkel. St. Martint az új, jubileumi albumról, a december 28-i koncertjéről és persze arról is kérdeztük, hogyan készül az ünnepekre.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére december 22-én, vasárnap este hét órától kerül sor. A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

Forrás: Fidelio Light

Back To Top