NFZ évadnyitó hangverseny és Karmelita Koncertek a csütörtöki Nyitányban
NFZ évadnyitó hangverseny A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományosan egy nappal Bartók Béla halálának évfordulója előtt, szeptember 25-én tartja évadnyitó hangversenyét a Müpában, így tisztelegve a „tiszta forrás” zeneszerzőjének munkássága előtt. Ezúttal Bartók amerikai emigrációban született remekműve, a Concerto szólal meg, előtte olyan francia alkotók: Debussy és Ravel opusaival, akiknek munkásságát Bartók ismerte és nagyra becsülte. […]
Központi Zenekar koncert, Szerelem és szenvedély koncert és 10 éves a 3K a szerdai Nyitányban
A Központi Zenekar 60. évfordulójára írt Kantáta díszbemutatója A Magyar Honvédség Központi Zenekar Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenei együttese, amelynek kiemelt feladata a legmagasabb szintű állami és katonai protokollrendezvények magas szintű zenei kiszolgálása, valamint a nemzeti és katonai kulturális hagyományok ápolása, népszerűsítése. A Központi Zenekar 2022-ben ünnepelte 60 éves fennállását, és ehhez az eseményhez kapcsolódóan […]
Schubert a fényben, Karinthy Színház 2023/24-es évada és EDIDA szavazás a keddi Nyitányban
Schubert a fényben Szeptemberben újraindulnak a zenei programok a Magyar Zene Házában, a hónap második felében már izgalmas komolyzenei koncertekkel is várjuk az érdeklődőket. Szeptember 24-én Radnóti Róza Schubert hatalmas mélységeket feltáró B-dúr zongoraszonátáját játssza el, amely a művészeti ágak sokfélesége iránt rajongó fiatal zongoraművész interpretációjában nem csupán a darab puszta előadását jelenti: a mű […]
Mosaico Flamenco tablao – est, Büszkeségeink, a Hungarikumok kiállítás hosszabban a hétfői Nyitányban
Mosaico Flamenco tablao – est A közreműködő művészek szeretnék műsorukkal megmutatni a flamenco műfaj sokszínűségét, ahol a táncok és dalok részletei úgy illenek össze, akár az ólomüveg ablak darabkái. A dallamok líraisága, a dalszövegek költészete és a mozdulatok drámaisága olyan hangulat elemek, amelyek ha összeállnak, kiadják a teljes képet. A változatos flamenco műsor során saját […]
Pretty Woman bemutató, Gallery Weekend Budapest és Történeti kertek a pénteki Nyitányban
Pretty Woman (Micsoda nő!) bemutató Szeptember 15-én a Pretty Woman című musical bemutatójával indul a Madách Színház új évada. Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán. A hollywoodi csillogás káprázata mögött ezúttal is megmutatkozik a valóság a maga sajátos brutalitásában. Ennek ellenére, vagy talán […]
Sanzon vagy Dal koncert, Radnóti Színház a Margitszigeten és Filmpremierek a csütörtöki Nyitányban
Sanzon vagy Dal koncert A Dunakanyar Kortárs Zenei Fesztivál második évadának őszi részének a keretében lesz hallható a Sanzon vagy Dal koncert Balga Gabriella mezzo-szoprán, Szemenyei János színész, Alszászy Gábor zongorista, Szepesi János – klarinét közreműködésében. A fesztivállal azt a célt szeretnénk elérni a szervezők, hogy a kortárs zene megítélése minél inkább pozitív legyen ne […]
Szárnyalás–Vol–Flight kiállítás és Vendégszerepelés az Emirátusokban a szerdai Nyitányban
Szárnyalás–Vol–Flight kiállítás Reigl Judit születésének 100. évfordulóját kiállításokkal ünnepli számos európai és hazai múzeum. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár tárlata a berlini Neue Nationalgalerie és a budapesti Szépművészeti Múzeum kiállításait köti össze: míg az előbbi a művész legismertebb alkotói korszakát, az 1950-es és 1980-as évek közötti festményeit tekinti át, az utóbbi Reigl munkásságának első […]
Utcabál a József Attila Színházban, a Bipoláris előadás és Kitekintés a nemzetközi EDIDAra a keddi nyitányban
Utcabál a József Attila Színházban Idén is a közönséggel együtt szeretné megnyitni a színházi évadot a József Attila Színház 2023. szeptember 16-án. Interaktív játékokon, zenés, táncos, családi programokon vehetnek részt a 13-ik kerület Déryné közbe ellátogatók, akiket kedvezményes jegy- és bérletvásárlási lehetőséggel, illetve értékes ajándékokkal is várnak a József Attila Színháznál. Az érdeklődők idén is […]
A Városliget kiállítás és Csak egy testnek lenni kiállítás a pénteki Nyitányban
A Városliget kiállítás Benkő Imrének a Városligetben fotózott 50 alkotásából nyílt kiállítása A Városliget. Budapest, 1969-2023 címmel a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A több mint 50 évet átfogó, október 1-ig látható tárlat különlegessége, hogy a művész eddig még ki nem állított színes fotóit is megtekinthetik az érdeklődők. Az 1969-ben elkezdett fotósorozat szinte […]
Klasszikusra hangolva, Koreai Kulturális Fesztivál és Göröngyös Úti Iskola regénysorozat a csütörtöki Nyitányban
Sugarloaf klasszikusra hangolva Izgalmas kulturális csemegével kezdődik az őszi szezon a Várkert Bazárban. A 28 éve alakult Sugarloaf, és a 170. jubileumát ünneplő Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a klasszikus zenekari hangzást és a minőségi rockzenét ötvözi a szeptemberi koncertjén. A Sugarloaf Együttes évek óta dédelgetett álma volt, hogy dalaik egy 60 fős szimfonikus zenekarra átírva, […]
