LAKATOS MÓNIKA A CIGÁNY HANGOK FORMÁCIÓVAL LÉP FEL A MAGYAR NÉPZENEI GÁLÁN
A Reggeli Express keddi vendége Lakatos Mónika, a Romengo együttes énekesnője, aki 2020-ban világzenei WOMEX-életműdíjat kapott, első roma származású művészként. A Reggeli Expressben a Népzene ünnepéről beszélgetünk, Mónika ugyanis január 29-én, szombaton a Müpában lép fel a Cigány Hangok formációval együtt a gálaműsorban. A 2008 óta évről évre jelentkező magyar népzenei gálán 2022-ben […]
KÁRÁSZ ESZTER A PRESSZÓ VENDÉGE
A Presszó ma esti vendége 19 órakor Kárász Eszter. Az énekes, dalszerző, bohócdoktor – konduktor-végzettségű egykori gyerekszínész – saját útját járja és nem a zenész szüleiét. Esztert egyedül nevelte fuvolatanár anyukája, de most talán először mesél zeneszerző apukájáról is. Szó lesz a csodás szerkesztő-műsorvezetőről, Szabó Éváról, legjobb barátjáról, akivel több közös rádióműsoruk is volt, […]
TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS KÉT RÉSZBEN, AVAGY AZ ERDÉLYI GYALOG GALOPP
Nap, árnyék, boszorkány – a kortárs drámát a Gózon Gyula Kamaraszínház és a Veres 1 Színház koprodukciójában mutatják be. A darabot ráadásul a Veres 1 Színház igazgatója, Venyige Sándor jegyzi. Már a felütés is figyelemfelkeltő: Történelemhamisítás két részben, avagy Az erdélyi Gyalog galopp. Az Intermezzo vendége Venyige Sándor, a Veres1 Színház igazgatója, a darab szerzője. […]
ÚJ GYERMEKPROGRAM INDUL A BUDAI FONÓBAN A MAGYAR NÉPTÁNC MEGISMERTETÉSÉRE
A Fonó Budai Zeneházban új program indul, hogy minél több gyermek ismerkedhessen meg a magyar néptánccal! A részletekről Dr. Paksi Piroskát, a Culture43 programigazgatóját kérdezi a hétfői Impresszióban Bálint Edina. A Sport43 kezdeményezés több mint egy éve sikeresen működik. Szellemisége közösségekről, a mozgás öröméről, az egymás iránti odafigyelésről és gyermekeink testi, lelki és szellemi […]
ŐSBEMUTATÓ BACH FIATAL MAGYAR ZENESZERZŐK ÁLTAL ÚJJÁTEREMTETT MŰVÉBŐL A ZENEAKADÉMIÁN
Horváth Balázs, Tornyai Péter és Balogh Máté – három fiatal zeneszerző teremti újjá Bach Kunst der fuge című művét. Az ősbemutatónak a Zeneakadémia ad otthont január 30-án. A fúga művészete egyébként Johann Sebastian Bach nagyszabású variációs ciklusa, amely 1740 és 1750 között készült, első nyomtatott kiadása 1751-ben jelent meg. A cím valószínűleg magától Bachtól […]
REDŐNY – KORTÁRS MAGYAR DRÁMA ŐSBEMUTATÓJA AZ ORLAI PRODUKCIÓ ELŐADÁSÁBAN
Maros András író, drámaíró kilenc prózakötetén kívül több száz irodalmi publikációja jelent meg folyóiratokban, heti- és napilapokban. Drámáiból országszerte születtek előadások – ezek közül néhány a Nyílt Fórum programból nőtte ki magát. Ilyen a Redőny című dráma is, amelyet az Orlai Produkció mutat be február 25-én. „Egyáltalán nem mindegy, ki áll be a […]
TEMPLOMSÉTÁK A DUNAKANYARBAN
A Könyvjelző rovat vendége Zubreczki Dávid építészeti mesemondó, aki új könyvéről mesél. A Templomséták a Dunakanyarban a második könyve – első, képekkel bőségesen illusztrált kötetében a budapesti templomokat járta sorra. A könyvben több mint 150 templom és kápolna (valamint két zsinagóga és egy törökkori dzsámi) szerepel. Az alapadatok mellett rövid, olvasmányos ismertető olvasható mindegyik […]
266 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT MOZART
A Klasszik Anekdoták hétfői témája Mozart születésének évfordulója, a Cosi fan tutte és az Idomeneo premierje, ezekről beszélgetünk a Klasszik Rádió zenei szerkesztőjével, Békéssy Lili Veronikával. Mozart, a zenetörténet egyik legnagyobb lángelméje csodagyerekként kezdte, életének 35 éve alatt komponált műveinek folyamatos lejátszása 10 napot venne igénybe. Szülei hetedik és utolsó gyermekeként 1756. január 27-én […]
OSZVALD MARIKA ZSORZSI NAGYMAMA SZEREPÉBEN A MÁGNÁS MISKÁBAN
A Budapesti Operettszínházban januárban hat alkalommal lesz látható a Mágnás Miska, amely a magyar operettirodalom egyik legsikeresebb műve. Oszvald Marika Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja már Zsorzsi nagymama szerepében látható és hallható – a hétfői Reggeli Expressben vele beszélget Szerémi Nóra. A darab bemutatója 19 évvel […]
IFJÚ TEHETSÉGES ZENÉSZEKET VÁRNAK IDÉN IS A CRESCENDO NYÁRI AKADÉMIÁRA
Elindult a kedvezményes jelentkezés a 2022-es Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválra. A nemzetközi klasszikus zenei rendezvényre 18. alkalommal kerül sor, mégpedig július 20-tól augusztus 1-ig a Tisza és a Bodrog festői találkozásánál, Tokajban. A korábbi években megszokott ének, opera, szólóhangszeres, kamarazenei, szimfonikus zenekari, barokk, ifjúsági, kórus, korrepetitor, jazz és improvizációs kurzusok művésztanárai idén is […]
