JÖVŐ SZERDÁN INDUL A IX. ALTALENA ZENEI FESZTIVÁL

A Budapest vonzáskörzetébe tartozó Telki ad otthont a négynapos fesztiválnak, amelynek középpontjában a klasszikus zene, népi hagyományok és színház áll. A fesztivál különlegessége, hogy a telki Kodolányi János Közösségi Ház mellett házi koncertekre is sor kerül, ahol szűkebb körű nézőközönség előtt, intimebb környezetben is hallhatók koncertek. A fesztivál művészeti vezetői Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek.

Az olasz altalena szó  mérleghintát jelent. Az egyensúly szimbólumaként utal minarra, amit a fesztivál képvisel: az előadók és a közönség, a művésztanárok és diákok, a hagyománytisztelet és újítás vágya között létrejövő összhangra.

A fesztivál első napját Berecz Mihály koncertjével nyitják  meg, majd utána édesapja, Berecz András ének- és mesemondó  “A nagy verekedés” című előadását nézhetjük meg.

A fesztivál második napján nemzetközi tehetségeket hallgathatunk a Nemzetek Zenéje című koncerten. Fellép Zuzana Kohoutová, Adolfo Alejo, Tanaka Kendzsi és H Tamássyk Balogh Zsolt. Ezt követően egy kötetlen jazz delután veszi kezdetét melyet jó társaságban, friss pékáruval, finom minőségi borokkal  élvezhetünk. A fantasztikus jazz muzsikát Szalóky Balázs és Hebenstreit Máté fogja biztosítani. Késő este pedig az Altalena közösség és barátaik koncertjére kerül sor! Fellép Szutrély Katalin, Balog Alexandra, Vida Mónika Ruth, Tanaka Kendzsi és Berecz Mihály.

Pénteken újfent nagy művészek érkeznek: Klukon Edit és Ránki Dezső zongoraestjét hallgathatjuk, de előtte még Dr. Agócs Gergely tart előadást a magyar népzene eredetének kutatásairól.

A szombati nap is izgalmas programokat ígér. Érdi Tamás zongorakoncertjén  Liszt, Debussy és Kodály művei csendülnek fel,  majd jön Mácsai Pál Azt meséld el, Pista! című előadása, melyet Örkény István szavaiból állított össze a színművész és Bereményi Géza.

Vendégünk: Balog Alexandra és Berecz Mihály zongoraművészek, az Altalena Fesztivál művészeti vezetői

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.08.01.

Back To Top