DROZDIK ORSHI: A FÉNYKÉP ÉS A SZERELMES VERS 1975-1995 CÍMŰ KIÁLLÍTÁS A MAI MANÓ HÁZBAN

„A nő nézőpontja mindig a legfontosabb volt a munkáimban. Installációim posztmodern feminista stratégiákra építettek. Az írást és a vizuális tevékenységemet nem választom szét, számomra ugyanannak a dolognak különböző megfogalmazásai ezek. Amit nem írok meg verseimben, azt megrajzolom, amit nem rajzolhatok meg, elbeszéléssé alakítom, ha elkeseredem, gipszbe öntöm sebeimet, és így telik az életem.”

A kiállítás az 1975–1995 között készült, többnyire analóg ezüst zselatinos fotóiból mutat be válogatást. Budapesten először kerül bemutatásra az 1976–78 között készült, Szempillantás és sóhajtás című sorozat. A kísérletező jellegű fotósorozat szerves részei a korábban és később is sokat használt szerelmes versek, amiket szintén ő maga írt.

A tárlathoz az azóta elhunyt művészettörténész, Beke László és Drozdik Orshi, valamint Boros Lili kurátor és a művész beszélgetését rögzítő videófelvételek készültek. A kiállítás alkalmából húsz év fotómunkáit bemutató, 320 oldalas reprezentatív könyv is megjelenik meg a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház kiadásában.

Drozdik Orshi nemzetközileg is elismert művészete, több mint 80 egyéni és 160 csoportos kiállítása művészgenerációk számára volt irányadó. Életműve  igen sokrétű: festészet, rajz, sokszorosító grafika, szobrászat, fotó, installáció, videó, performansz, költészet, irodalmi és elméleti szöveg, könyvszerkesztés műfajaiban alkot, de a fotó 1975-től máig fontos szerepet tölt be művészetében. Alkotásai megtalálhatók a bécsi és budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében, a Szépművészeti Múzeumban, valamint neves amerikai és európai kollekciókban.

A hetvenes években  a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, 1978-ban Amszterdamba, majd 1981-ban New Yorkba költözött, de részt vett a hazai kiállítási életben. Az 1980–90-es években tevékenysége az USA-ra koncentrálódott, 1983-tól rendszeresen szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon New Yorkban.

1998-ban Sétáló agyak. Kortárs feminista diskurzus címmel tanulmánykötetet szerkeszett. 2001-ben retrospektív tárlaton mutatta be 26 éves alkotói tevékenységét a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. 2003-ban Munkácsy-díjat kapott. 2005 és 2015 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem habilitált egyetemi tanára volt, előtte számos nemzetközi egyetemen – többek között – a University of California San Diegón és a New York University-n is oktatott.

Drozdik Orshi jelenleg Budapesten és New Yorkban él és alkot. A kiállítás október 9-ig tekinthető meg.

 

Az Intermezzo vendége:  Drozdik Orshi fotóművész, képzőművész

INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2022.09.01.

Back To Top