Zenés hangoskönyv, Angyalok Amerikában előadás és Wolf Péter a hétfői Nyitányban

MáraiKult: Zenés hangoskönyv: Márai gondolatai a zenéről és a művészetekről


Márai Sándor 125. születésnapja alkalmából Tápai Dóra, zenepedagógus vezetésével hallhatunk zenével egybekötött ismeretterjesztő előadást az író zene- és művészet felfogásából, amelyek mellett korabeli zeneművek is felcsendülnek. A négy részesre tervezett sorozat első részében az „Egy polgár vallomásai”, a „Füves könyv” és Márai naplója is terítékre kerül február 12-én a MáraiKultban. A Reggeli Expressz rovat vendége Tápai Dóra zenepedagógus.


Angyalok Amerikában előadás


A január 7-i olvasópróbával kezdetét vette az Angyalok Amerikában – Első rész: Küszöbön az ezredforduló próbafolyamata. Tony Kushner Pulitzer- és Tony-díjas, itthon ritkán játszott darabját Nagy Péter István viszi színre, a premiert március 9-én, vasárnap tartják a Radnóti Színházban. Az előadás az 1980-as évek Amerikájába kalauzolja el a nézőket, ahol a szereplők a járványként terjedő AIDS árnyékában, egy széttagolódott és összeomlással fenyegető világban keresik az utat önmagukhoz és egymáshoz, egy igazságosabb és emberségesebb létezéshez, a személyes és társadalmi megváltáshoz. A Radnóti színpadán László Zsolttal, Simon Zoltánnal, Bata Évával, Major Erikkel, Pál Andrással, Tóth Ildikóval, Berényi Nóra Blankával, valamint Lestyán Attilával találkozhat a közönség. A szövegkönyvet Upor László fordította, az előadás dramaturgja Sándor Júlia, zeneszerzője Bocsárdi Magor, a díszletet Devich Botond, a jelmezeket Szabados Luca tervezi, a média- és LED designért pedig Wurk Ikona felel. A Múzsa rovat vendége Tóth Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.


Wolf Péter – 2024 legjátszottabb kortárs magyar zeneszerzői listán az első helyezett


A Klasszik Rádió 2024-ben legjátszottabb kortárs magyar zeneszerzője Wolf Péter Erkel Ferenc-díjas zeneszerző lett. Wolf Péter első operájának ősbemutatóját az Óbudai Társaskörben tartották 2024. szeptemberében. A Maddalena & Lorenzo női címszerepét Miklósa Erika számára írta a szerző, a férfi címszerepben Boncsér Gergely, a másik női figurát Mester Viktória alakítja. A „titokzatos gondoliere” szerepét Novák Péter viszi színre. Wolf Péter alapötlete egy olyan darab megalkotása volt a praktikusan eljátszható operák sorában, amely beilleszthető egy kamarazenekar koncertrepertoárjába, de minimális eszközökkel színpadon is előadható. A Maddalena & Lorenzo librettóját a zeneszerző állandó alkotótársa, Fábri Péter jegyzi. A Hangjelek rovat vendége Wolf Péter, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, dzsesszzongorista.

Back To Top