TÁNC ÉS FESTÉSZET BUDAKALÁSZON
A tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Kalászi Kortárs Tánctalálkozó rendhagyó módon nem az őszi hónapokban kerül sor, hanem januárban lesz méltó kezdete az új évnek.
A XVIII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó részeként idén Juhász Zsolt festményeiből lesz kiállítás. A táncművészet mellett évek óta hobbiként foglalkozik festészettel, a Covid-járvány alatti karantén időszak alatt viszont megfosztva a koreográfusi alkotás lehetőségétől, mintegy „alkotói kényszerből” újra a képzőművészet felé fordult, és a bezártság hónapjai alatt festett pasztell képeiből összeállt egy tárlatra való. A kiállítás a Kós Károly Művelődési Ház és Könyvtárban lesz megtekinthető február 25-ig. A Reggeli Expresszben Juhász Zsolt, a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó és a Duna Táncműhely művészeti vezetője a vendég.
SZENVEDÉS ÉS DICSŐSÉG KONCERT
Romantikus zongorista-zeneszerzők magukkal ragadó művei csendülnek fel a Miskolci Szimfonikus Zenekar januári estjén, a magyar kultúra napján. Ahogyan a Felfedezések sorozat estjein megszokhattuk, a vezető hazai szimfonikus zenekarok egyike ezúttal is kiemelkedő fiatal muzsikusokat lát vendégül, velük most köthetünk ismeretséget, az első találkozás várakozásával, izgalmával. Szintén a hagyomány része, hogy a műsorban egy ritkán hallható remekmű is megszólal. A két mű között Liszt Ferenc egyik mitológiai ihletésű szimfonikus költeménye hangzik el, a Prométheusz
Az est karmestere Liszthez hasonlóan Magyarországról elszármazott, Európát járó muzsikus. Török Levente, aki ebben az évadtól már a Mecklenburgi Állami Színház első karmestere. A Hangjelek rovat vendége, Török Levente karmester.
NYITÁNY – Szerémi Nórával
Adás: 2023.01.17.