A Szerintemezazegész: Szorít a ház című film itthon és Olaszországban is díjat nyert!
A film Jakabovics Tibor könyve alapján készült. A Szerintemezazegésznek a meséit a lezárások időszaka ihlette. Az a kihívást jelentő, de nagyon értékes állapot, amikor a gyerekek és a szülők végre annyi időt tölthettek együtt, hogy egymás legkisebb rezdüléseit is megismerhették, újfajta helyzetekben. A legjobb televíziós sorozatnak járó BálintÁgnes-díjat Buzási-Gyopár Orsolya Szerintemezazegész: Szorít a ház című animációs filmje nyerte a 16. Kecskeméti Animációs Fesztiválon. Az első vetítés, azaz a magyar premier még a 11. Budapesti Friss Hús Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon történt versenyen kívüli szekcióban, gyermekfilm kategóriában. A második vetítés, az első versenymeghívás volt a kecskeméti esemény. A film bekerült az idén 12. alkalommal megrendezésre kerülő olaszországi International Tour Film Fesztivál versenyprogramjába Animációs film Kategóriában. A vetítések több helyszínen kerültek megrendezésre Lazio régióban. A film az Animációs Szekció Fődíját nyerte el! A díjkiosztó gálára vasárnap este került sor. Intermezzo vendége Buzási-Gyopár Orsolya filmrendező.
12. alkalommal rendezik meg a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonját a Fonóban
Mester vonóshangszerek és vonók kiállítása, borkóstoló, koncertek a hétvégén. Az esemény Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére jött létre. Kevés szakma van a világon, amely nem futószalagon termeli termékeit, ahol a mester keze munkája döntő jelentőségű. A Wine&Violin Hegedűkészítők Szalonján hazai hegedű- és vonókészítő mesterek mutatkoznak be munkáikkal, az esti koncerteken pedig világhírű művészek és remekművek szólalnak meg. A kiállított vonós hangszereket kézbe lehet venni, ki lehet próbálni; hegedűk titkai nyílnak meg a látogatók előtt, miközben hazai borászatok nedűit kóstolgathatjuk. Az Impresszió rovat vendége Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő, a Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának alapítója.