Duna Művészegyüttes országjáró turnéja és Egymásra fényképezett egek kiállítás a keddi Nyitányban

A Duna Művészegyüttes a Petőfi Kulturális Program keretében országjáró turnén vesz részt


A Duna Művészegyüttes a Petőfi Kulturális Program részeként indult országos turnéra Kis magyar táncrajz című rendhagyó néprajzi órájával. Az interaktív előadás során a közönség megismerkedhet a Kárpát-medence autentikus néptáncaival, népzenéivel és viseleteivel, közvetlen és élményszerű formában. Az együttes év végéig összesen 76 magyarországi helyszínen lép színpadra, minden vármegyében körülbelül 4-4 településen, hogy bemutassa ezt a különleges programot. A határokon túl is népszerűsítik a magyar kultúrát: Londonban és Bécsben, a helyi Liszt Intézetekben adják elő a Magyar táncképek című egész estés műsorukat. A Múzsa rovat vendége Juhász Zsolt, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője.


Egymásra fényképezett egek kiállítás

Egymásra fényképezett egek címmel július 2-án megnyílt Galánfiné Schmidt Teréz textilművész, Életfa díjas szövő szakoktató, szőnyegszövő, takács és Galánfi András Kossuth-díjas fafaragó iparművész, szobrász kiállítása a Pesti Vigadóban. A Galánfi házaspárnak különösen fontos, hogy azt a tudást, amit megszereztek, a következő nemzedékeknek is átadják. Mindketten pedagógusok, életük jelentős szakasza a sokoldalú és komplex tudást adó nádudvari kézműves iskolához kapcsolódik. A népművészet mestereinek életmű-kiállítása megtekinthető 2025. augusztus 24-ig a Pesti Vigadóban. A vendégek Galánfiné Schmidt Teréz textilművész, Életfa díjas szövő szakoktató, szőnyegszövő, takács és Galánfi András Kossuth-díjas fafaragó iparművész, szobrász, az MMA rendes tagja.

Back To Top