SICC Fesztivál és 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál a keddi Intermezzoban

SICC Fesztivál: Művészetek nyári ünnepe az Akvárium Klubban

Budapest legfiatalabb színházi társulata, a SICC Production, augusztus 26-án (kedden) nagyszabású, egész napos összművészeti fesztivállal búcsúztatja a nyarat, egyben új évadát indítja az Akvárium Klubban.
Már kora délután nyitnak a kapuk, és a nap folyamán színház, zene és közösségi élmény formájában is tetten érhető eseménysorozat várja a közönséget.
A fesztivál mottója: „Évadindító fesztivál közönségünkkel és ismert barátainkkal”, célja pedig egy új, közösségibb színházi kultúra építése Budapesten. Nem véletlen, hogy az eseményen több neves színész és zenész is fellép — a programban szerepelnek Kovács Patrícia, Wunderlich József, Csuja Imre, Mészáros Árpád Zsolt, Hirtling István, Brasch Bence, a Tükrös zenekar, továbbá a FIÚK zenekar és Siklósi Gergő olimpiai bajnok is.
Az eseményen ott lesz Alföldi Róbert is, aki egy délutáni beszélgetésben vesz részt – személyes, közönségközeli formátumban (ez a Mélyvíz című program része). A vendégek Liber Ágoston és Krasznai Vilmos, a SICC Production alapítói.


Nemes Jeles László új filmje Velencében debütál! – Két magyar film is versenyez az Arany Oroszlánért

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy két magyar rendező filmje is meghívást kapjon a világ egyik legnagyobb presztízsű seregszemléjére. Kihirdették az augusztus 27-én kezdődő, 82. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál programját: Nemes Jeles László Árva és Enyedi Ildikó Csendes barát című filmje is versenyre kel az Arany Oroszlánért. Az Oscar-, Golden Globe, BAFTA díjas Saul fiát, és a Napszálltát jegyző Nemes Jeles László új mozifilmjét a rendező családjának története ihlette. Impresszió rovat vendége Nemes Jeles László filmrendező.

Back To Top