Kalmus Péter zeneszerző estje
Május 31-én szombaton a Kispesti Művelődési Otthonban a Kispesti Vegyeskar Gyöngyvirág és kamarakórusa közreműködésével tekinthetik meg az érdeklődők Kalmus Péter zeneszerző estjét álmokról, vágyakról, annak ki rétről szed virágot… Kalmus Péter évtizedek óta ír kórusműveket idegen költők verseiből, vagy saját versekből válogatva.
A koncert kísérő programjaként KMO Művelődési Központ előtérben Orbán Anna kórustag faliképeit láthatja a közönség Vászonba öltött dallamok címmel. A Reggeli Expressz vendége Kalmus Péter zeneszerző.
Idén 40 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
Hazánk első animációs filmfesztiválja – egyben legnagyobb múltra visszatekintő filmfesztiváljaink egyike –, az idén 40 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál a színes nemzetközi program mellett hangsúlyt helyez a legnagyobb magyar alkotók bemutatására is. Május 27. és június 1. között átfogó válogatást láthat majd a közönség a 111 éves magyar animáció legegyedibb alkotásaiból, lesz kiállítás a 70 éves diafilmről és megemlékeznek a hazai animáció „kerek évfordulós” ikonikus alakjairól, a Mézga család és a dr. Bubó megalkotójáról, Nepp Józsefről, a rendkívül sokoldalú Varga Csabáról, a Cannes-ban „szélsőséges őrültként” számontartott Reisenbüchler Sándorról és az Arany Pálma-díjas Vajda Béláról. A Vetítő rovat vendége Tamás Dorka, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál sajtófőnöke.
Agave Könyvek – Könyvheti újdonságok
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2025. június 12. és 15. között rendezi meg a 96. Ünnepi Könyvhetet. A Könyvhéten az Agave Könyvek is jelen lesz, akik számos újdonsággal, megjelenésekkel is készülnek az alkalomra. Június 10-én jelenik meg A befagyott folyó című könyv. Egy igaz történet alapján íródott történelmi regény a feminizmus egyik első képviselőjéről. A Remélem, jól vagy című kötet megjelenése is erre az eseményre időzítette a könyvkiadó. A történet Egy „női The Office”, egy cinikus történetet az irodista létről és a kiégésről.
A Könyvhétre jelenik meg a Gyilkosság kilátással, ami egy igaz Agatha Christie-t idéző krimi valamint A sokaság akarata, egy epikus politikai fantasy. A Könyvjelző rovat vendége Kovács Krisztián, az Agave Könyvek kommunikációs munkatársa.