Évadzáró Pikniket tartott a Füge a Jurányi Házban
Június 11-én tartották a JuNYÁRi Pikniket, ahol átadásra kerültek a Staféta közönségdíjak, a VII. TITÁNIUM Pályázat keretében az Az Év Titánja Díj, valamint a következő évad várható eseményeire, együttműködéseire is kitértek. Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában 2015-ben írta ki először a Staféta Pályázatot olyan fiatalok támogatására, akik a kreatív, innovatív gondolkodásukkal és egyedi hangvételükkel hiánypótlóak tudnak lenni Budapest kulturális életében. A Staféta Pályázat ezidáig összesen 65 produkció létrejöttét tette lehetővé. A nézők ezúttal kilenc előadásra adhatták le voksaikat. A legtöbb szavazatot idén az AHA Kollektíva kapta a Senkiföldje c. előadásért. Bódi Zsófia, Georgita Máté Dezső, Horváth Panna Túlságosan vékony falak c. produkciója a második helyen végzett a közönségszavazásban. A vendégek Rozgonyi-Kulcsár Viktória, Füge Produkció elnöke, a Jurányi Ház vezetője és Georgita Máté Dezső színművész.