Éliás Gyula kedvenc dalai és A főváros képtára – Művek és történetek kiállítás a pénteki Intermezzoban

Éliás Jr. is készül a nyárra!


Az énekes a kilencvenes évek óta a magyar klubélet egyik megkerülhetetlen egyénisége, aki nem csak saját szólóanyagaira koncentrál, hanem nagyon szívesen dolgozik együtt más előadókkal is, azaz minden jó buliban benne van! Igazán képzett zenész-énekes, hiszen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz – ének szakán szerzett diplomát mint énekművész és mint tanár. Immáron 13 éve az Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola jazz-ének szakán tanít, számos tehetségkutatóban is részt vett mint felkészítő tanár. Azt vallja, hogy egy művész egyik legfontosabb sajátossága a beleérzés, beleélés képessége, így tehát nem csak magának ír dalokat, hanem másoknak is. Saját stúdiójában is sok időt tölt el a szerzemények tökéletesítésével.


A főváros képtára – Művek és történetek


A Budapesti Történeti Múzeum részeként működő Fővárosi Képtár mintegy 40 ezer darabot számláló, képzőművészeti gyűjteménye a Kiscelli Múzeum épületében található, ám állandó kiállítás híján műtárgyai csak alkalmanként láthatók. Ezt az űrt tölti be a frissen megnyílt A főváros képtára – Művek és történetek című időszaki kiállítás, amely a magyar modernizmus születésétől napjainkig terjedő, közel 150 műből álló válogatást mutat be. Átfogó képet nyújt a magyar művészet történetéről a 19. század végétől a kortársakig. Impresszió rovat vendége Aczél Eszter kurátor.

Back To Top