A Duett vendége Rák Kati színművész, rendező, a Hangszínház egyik alapítója.
A legközelebbi bemutató március 27 – én lesz a Jókai Anna Szalonban, ahol Baranyi Ferenc: CASTA DIVA – az első magyar operadíva regényes élete című előadást keltik életre a művészek.
A 2018-ban alapított Hangszínház egy olyan különleges színházi forma, amely az élő előadás erejét ötvözi a hang alapú történetmeséléssel. A jeleneteket sajátos módon, díszlet, jelmez és koreográfia nélkül adják elő a színészek. A Hangszínház egyben a képzelet színháza is, hiszen nem a látványon van a hangsúly, hanem a hangokon, az emberi orgánumon és a zenén, így a néző (hallgató) saját fantáziájában születik meg a látványvilág.
