‘B OLDALON INNEN ÉS TÚL’ / kitekintések és felolvasások
‘B OLDALON INNEN ÉS TÚL’ / kitekintések és felolvasások című előadást láthatják az Orfeumban 2024.07.02-án. A remekül megírt, életszerű színpadi karakterektől hallhatunk nyaralásról, gyereknevelésről, vendégeskedésről… és még sok más hasonló, tipikus hétköznapi helyzetről, témáról, problémáról. A színpadon egyszerre ismerős és mulatságos figurákat láthatunk: olyan embereket, akik valójában mi vagyunk s akik által szembesülhetünk azzal, hogyan vagyunk képesek ugyanazt a dolgot, helyzetet teljesen kétféle nézőpontból látni például feleségként, anyaként vagy éppen férjként, főnökként. A négy remek színész – Elek Ferenc – Inotay Ákos – Kakasy Dóra – Parti Nóra – az Orfeum színpadát és nézőterét egyaránt bátran használja, az egyes jeleneteket pedig a felolvasás után személyes történetekkel és reflexiókkal egészíti ki. A Reggeli Expressz vendége Parti Nóra színésznő.
Junior Prima Díj 2024 – Szalai Molli zongoraművész
Tíz kiemelkedő fiatal művész vehette át idén is a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategóriájának elismeréseit. A díj Társalapítója, az MVM Csoport számára több évtizede kiemelten fontos a kulturális értékek támogatása, ápolása. A Junior Prima Díj tizenhét éve létrehozott magyar zeneművészet kategóriája is ezt a célt szolgálja. A vendég Szalai Molli Junior Prima Díjas zongoraművész.
Hatodik alkalommal rendezik meg a népszerű Budapesti Rollerbike Felvonulást
Június 30-án Budapesten ismét az energiatakarékosság és a fenntartható közlekedés iránti elkötelezettség jegyében szervezik meg a VI. Budapesti Rollerbike Felvonulást. Ez a különleges esemény a mikromobilok és az alternatív közlekedés népszerűsítését tűzi ki célul a városi környezetben. Az alternatív guruló eszközök, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, megoldást nyújthatnak a városi közlekedés kihívásaira. A közkedvelt rendezvényre évről évre egyre több család, fiatal és idős egyaránt kilátogat, és megy körbe a fővárosban rendőri felvezetés segítségével. A Premium es Terra rovat vendége Ujvári Péter gurulónagykövet, a rendezvény szervezője.