A ROMANTIKA GÉNIUSZAI CÍMMEL AD KONCERTET A MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR

Csütörtökön a MÜPÁ-ban a legnagyobb romantikus szerzők darabjai csendülnek fel.

Hector Berlioz és Liszt Ferenc 1830 körül ismerkedett meg és kötött barátságot egymással. Berlioz elragadtatott szavakkal méltatta Liszt zongorajátékát, Liszt pedig lebilincselve hallgatta Berlioz 1830-ban bemutatott Fantasztikus szimfóniáját. Közösen alkották meg a szimfonikus költemény eszméjét.

A hangverseny Berlioz Római karnevál című operájának nyitányával kezdődik, amelyet 1844-ben komponált. Ennak alapja egy több évszázados múltú, közkedvelt olasz tánc, a nagyon gyors saltarello (Salta = ugrik), tehát ugrós táncról van szó.

Liszt nyugtalan, önmagával soha meg nem elégedő alkotói magatartásnak szép példája az első, Esz-dúr zongoraverseny. Huszonhat évig dolgozott a művön, még az 1855-ös bemutató után is változtatott rajta. Ez alkalommal Balázs János közreműködésével hallhatja a közönség.

A koncert zárószáma Berlioz Fantasztikus szimfónia című műve máig modernnek hat. Mindössze huszonhét éves, amikor 1830-ban megalkotja élete főművét, a Fantasztikus szimfóniát és e művel kitörölhetetlenül beírja nevét a zenetörténetbe.

A hangverseny karmestere Charles Dutoit igazi világsztár, aki 25 évig volt zeneigazgató Montreálban, vezető karmester Philadelphiában, Párizsban, Tokióban és Londonban. Tíz alkalommal jelölték Grammy díjra, kétszer meg is kapta. 2019 óta visszatérő vendégművésze a MÁV Szimfonikus Zenekarnak.

Vendégünk: Balázs János zongoraművész

  1. INTERMEZZO – Bálint Edinával
    Adás: 2023.05.02.
Back To Top