Pest fölött az ég – Kamondy Ágnes estje
Kamondy Ágnes Pest fölött az ég című 2019-ben bemutatott – 2024-ben átdolgozott és lemezen is megjelent – zenés színpadi műsorának kibővítésével, és teljes pályájának felvillantásával, életműkoncerttel érkezik október elsején a Zene Házába. A hatvanas évek közepe óta aktív dalszerző-zenész-énekes-színész a magyar underground egyik emblematikus alakja, aki egy közel húszéves, csendesebb időszak után tért vissza a Pest fölött az ég című dalgyűjteménnyel és esttel. Amit most a Zene Világnapján kibővítve, egész eddigi életművét felvillantó, kóruszenétől az alterockos korszakon át a legújabb alkotásig ívelő, archív képekkel és filmrészletekkel gazdag vetítéssel kiegészítő műsorral, baráti vendégművészekkel – mint Udvaros Dorottya színművész, Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó énekes-gitáros igazgatója, vagy éppen Kiss Llászló egykori Európa Kiadó-tag részvételével – lép fel a Zene Házában. A Reggeli Expressz vendége Kamondy Ágnes énekes-dalszerző.
Tölg-Molnár Zoltán: Elfelejtett nyelv című kiállítása a Resident Art galériában!
Tölg-Molnár Zoltán képzőművész és tanár másfél éve távozott az örökkévalóságba. A Resident Art galéria kiállítása azonban nem retrospektív, sokkal inkább szubjektív válogatás az életműből, amelyet nem korszakok szerint, hanem a vizuálisan rokonítható művek alapján komponáltak. A kilencvenes és a kétezres évek munkái, valamint az utolsó időszak művei is egymás mellett szerepelnek. Ami mégis közös bennük, az a minimalista hozzáállás, amely a fekete színt részesíti előnyben. A tárlat október 31-ig látogatható. A Reggeli Tárlat rovat vendége Schneller János, művészettörténész, a galéria egyik tulajdonosa.
Gála előadások és premierek az őszi időszakban a Budapesti Operettszínházban
A Budapesti Operettszínházban, a Szenvedélyek Évadában három új premier valósul meg. A Notre Dame-i toronyőr, A cigánybáró, illetve a szezon csúcseseménye, a Dankó Pista című nagyoperett, amelyre 2026. március 26-án kerül sor az MVM Dome-ban. A Notre Dame-i toronyőr című első bemutatót október 10-én, 11-én és 12-én 19 órai kezdettel, a már jól megszokott hármas szereposztásban, Homonnay Zsolt Jászai Mari-díjas színházi alkotó rendezésében láthatja a nagyközönség.
A Budapesti Operettszínház a korábbi évek nagy sikerei után idén is műsorára tűzi ünnepélyes gálaműsorát; november 2-án Andrew Lloyd Webber Requiem-je csendül fel a nagyszínpadon. A hónap elején visszatér továbbá a tüzes Carmen, hogy vérpezsdítő zenéjével csábítsa el a színházba látogatókat. Novemberben pedig újabb premier. Egy előadás, amely egyszerre eleveníti meg a magyar irodalom romantikus világát és a bécsi operett varázsát – ez A cigánybáró, amely Jókai Mór, a nagy mesemondó történetével és ifj. Johann Strauss zenéjével vált világhírűvé. A hónap végén, november 30-án már az adventi időszakra készülve állítják színpadra AVE MARIA című gálaműsort. Decemberben pedig számos családi darabbal hangolódhatunk az ünnepekre a Budapesti Operettszínházban. A vendég Homonnay Zsolt, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, és a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője.