Mezőkövesdi Takács István kiállítása, 9. Independent Label Fair és Thália Színház 2025/26-os évada a csütörtöki Nyitányban

Mezőkövesdi Takács István (1901-1985) festőművész életmű-kiállítása

Takács István festőművész az Iparművészeti Iskolában végzett 1927-ben. Mesterei Stein János, Simai Imre és Szentiványi Gyula voltak. Freskói, oltárképei közel 300 hazai templomban megtalálhatóak, a többi közt a budapesti Rózsa téri görög katolikus templomban, illetve több egri és Eger környéki templomban. Munkáira derűs, egyéni színvilág jellemző, vallási témáit gyakran ötvözte a matyók életéből vett motívumokkal. A mester 1985. évi halála után ez az első, átfogó életmű-kiállítás Budapesten. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Vajdahunyadvárában megvalósult kiállítás fő célja, hogy ezt a rendkívül figyelemre méltó életművet elsőként mutassa be a nagyközönség számára a fővárosban, s hogy egy művészettörténeti diskurzust kezdeményezzen Takács István életművének művészettörténeti interpretálásáról és pozicionálásáról. A Reggeli Expressz vendége Orosz Diána, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményi főosztályvezetője, művészettörténész, a Takács István kiállítás kurátora.


Független hangok ünnepe – jön a 9. Independent Label Fair


Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat. A Magyar Zene Házában egész nap vásár, koncertek és szakmai programok várják a közönséget, este pedig a Duna-parti Pontoon ad otthont az afterpartynak. A Hangjelek rovat vendége Pentelény Pál, az Independent Label Fair alapító-művészeti vezetője.


Thália Színház 2025/26-os évada


A színház a legősibb emberi találmányok egyike: történetek, amelyekben a közönség saját félelmeit, vágyait és rejtett titkait ismeri fel. A Thália Színház új évada, a 2025/2026-os Rejtélyek Évada pontosan ezt a lényeget ragadja meg. A titok nem pusztán dramaturgiai eszköz: jelen van a mindennapjainkban, a kimondatlan szavakban, a vágyakban és a félelmekben, amelyek körülvesznek bennünket. A Thália Színház az új évadában azt ígéri, hogy a színpadon a rejtély sosem marad megoldatlanul – de a megfejtés olykor nem ott van, ahol várnánk. A Múzsa rovat vendége Zayzon Zsolt színész.

Back To Top