Szerdán indul a VII. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny és Zongorafesztivál, amelynek Csepel és kulturális intézményei adnak otthont.
Az öt napos esemény alatt a zongoraverseny kísérőrendezvényeiként gazdag komolyzenei és társművészeti programsorozattal is készülnek a szervezők.
A szerdai nyitóhangverseny utáni napokon a versenyprodukciók következnek, ahol a fiatal zongoristák hat korcsoportban versengenek. A négykezesek között tanár-diák és tanár-tanár párosokat is hallhatunk, de idén újdonságként a diák-szülő kategóriát is kiírták. A verseny iránti nagy érdeklődés miatt a tengeren túli párosok számára külön kategóriát hirdettek.
A szervezők kérése, hogy a versenyre minden páros egy képzőművészeti alkotást (szabadon választott technikával és méretben) vagy egy rövid fogalmazást hozzon magával, amely megjeleníti a szabadon választott darab eljátszása közbeni képeket, hangulatokat.
Vendégünk: Várnagy Andrea zongoraművész, a ZeneVarázslat mozgalom megalapítója.
- INTERMEZZO – Bálint Edinával
Adás: 2023.04.17.