Sokan beszéltek már a zene gyógyító erejéről a kórházakban. Két nemrég publikált tanulmány megmutatja, hogy a zene milyen sokat segíthet mind a betegeknek, mind a klinikai személyzetnek a stressz csökkentésében, ami önmagában is javítja a gyógyulás és a gyógyítás folyamatát.
Ha a betegek például lélegeztetőgépen vannak és meg kell tanulniuk újra önállóan lélegezni, ez nagyon stresszes folyamat lehet, különösen azért, mert valószínűleg még éppen felépülési szakaszban vannak más komoly betegségekből, amely aggodalommal töltheti el és gyengítheti őket.
Az American Thoracic Society tanulmánya szerint, amelyet a Science Daily tett közzé, a Pittsburgh-i Egyetem kutatói úgy döntöttek, utánajárnak, segíthet-e a betegeknek, ha ismerős, általuk kedvelt zenét hallanak. Természetesen nem pusztán a tengerentúlon foglalkoznak a kérdéssel, a magyar kórházakban is egyre több ilyen kezdeményezést láthatunk:
A kórház olyan betegeket választott ki, akik négy napnál hosszabb ideig voltak gépi lélegeztető berendezésen. A hat napig tartó lélegeztetési elválasztási folyamat során, a betegek minden második nap 60 percig hallhatták a választott zenét. Minden nap mérték az életfunkciókat. Azokban a napokban amikor a betegek zenét hallgattak, a légzés, a pulzus, a szorongás és a légszomj szignifikáns csökkenését mutatták ki azokhoz a napokhoz képest, amikor nem hallgattak zenét.
A betegeket a zenés napokon hosszabb ideig le tudták kapcsolni a lélegeztetőgépről és a vérnyomásuk is alacsonyabb volt. Önmagában már a választott zene hallgatása is csökkentette azt a stresszt a betegekben, amelyet a lélegeztetőgépről való fokozatos leválasztás váltott ki a testükben.
Tehát, a kórházaknak arra kell ösztönözniük a betegeket, hogy hallgassák zenelejátszóikat, akár iPodjaikat, hogy javítsák hangulatukat és enyhítsék a stresszt, gyógyulásuk legfontosabb szakaszaiban.
Zene műtét közben
A stressz enyhítése nemcsak a betegek számára fontos és nemcsak nekik segíthet a zenehallgatás. A sebészek is jobban összpontosítanak, ha zenét hallanak a műtőben. – közölte egy tanulmány a BMJ tudományos folyóiratban. A tanulmányról készült cikkben az áll, hogy a becslések szerint, az általuk feljegyzett műtétek akár 72%-nál is hallgatnak zenét az orvosok és az orvosi személyzet, amely jelentősen csökkenti a szorongást a műtéti csoportban, segíti a figyelmet, mindez jobb teljesítményt eredményez. Ezek a hatások tovább növelhetők azoknál az orvosoknál, akik rendszeresen hallgatnak zenét.
A klasszikus zene számos okból a leggyakoribb választás a műtéteket végző orvosok körében. Bebizonyosodott, hogy sok más stresszes helyzetben, (még vizsgákra való felkészülésben is) fokozza az összpontosítást a klasszikus zene, továbbá nincs olyan dalszöveg, amely elvonná a beavatkozást végzők figyelmét. Ugyanakkor a mainstream zene is hasznos lehet, bár a kutatók szerint, a nagyon élénk, hangos zenét az egyszerűbb, kevésbé komplex beavatkozásokhoz érdemes választani, míg a komplikált, hosszú vagy sürgős műtéteknél ez nem tanácsos. Arra is külön felhívják a figyelmet a kutatók, hogy vannak olyan esetek, amikor nem tanácsos zenét betenni, mert jelentősen ronthatja a kommunikációt a csapat tagjai, főként a beavatkozást végzők és az aneszteziológusok között, hiszen nehezebb lehet átadni az utasításokat. Arra is oda kell figyelni, hogy ha zene megy a műtőben, az mindenki számára elfogadható legyen, hiszen ez javíthatja vagy ronthatja az összhangot az eljárás során. A zene megnyugtató hatása vitathatatlan, és valóban erősítheti a közös munkát és az együttműködést, de minden jelenlévő számára kellemes hogy legyen a kiválasztott zene is, ellenkező esetben ronthatja a hatékonyságot és növelheti a műtéti kockázatot, ha olyan zenét hallanak, ami bármelyikük számára nem kellemetlen.
forrás: http://www.healthcarebusinesstech.com/music-patients-staff/