A Nabucco (korábban Nabuccodonosor) Giuseppe Verdi egyik legnépszerűbb, négyfelvonásos operája. Szövegkönyvét Temistocle Solera írta Anicet-Bourgeois és Francis Cornu bibliai témájú története alapján. A Nabucco premierjének hatalmas sikerével Verdi az európai zeneszerzők élvonalába került.
1840-ban az akkor huszonhét éves Verdit egymás után érték a sorscsapások: két kisgyermeke után felesége, Margherita is meghalt. Még magához sem térhetett mély gyászából, mikor a gyötrelmek között befejezett Pünkösdi királyság című operája megbukott a milánói Scala színpadán. A fiatal komponista ezek után úgy döntött, hogy több operát nem ír. Egy bútorozott szobába húzódott vissza, ahol mély apátiában, céltalanul töltötte napjait.
Verdi 1842
A következő évben a Scala impresszáriója, Bartolomeo Merelli már nem nézhette tétlenül a rendkívüli tehetséggel megáldott fiatalember korai visszavonulását. Elérte, hogy Verdi elolvassa Temistocle Solera Nabucodonosor című librettóját, és csupán ennyi kellett ahhoz, hogy a zeneszerző ismét eljegyezze magát az opera műfajával.
A szövegkönyv mindaddig csak várakozott az asztalfiókban, hiszen Merelli hiába ajánlotta fel a német Nicolainak, az ő érdeklődését nem keltette fel a bibliai ihletésű történet. Verdinek azonban egyetlen éjszaka elég volt ahhoz, hogy belefeledkezzen a történetbe, és 1841 őszére el is készült a Nabuccóra átkeresztelt operával.
Az előzőleg elkeseredett és bizonytalan komponista olyannyira hitt ebben a művében, hogy 1841 telén arra kérte Merellit, hogy minden más bemutatót elhalasztva, azonnal tűzze a Scala műsorára új operáját. Az impresszáriót azonban kötötték a szerződések és a költségvetés, így különös ajánlatot tett Verdinek: csak abban az esetben tudja bemutatni a Nabuccót a farsangi szezonban, ha a színpadra állítás költségeinek csökkentése érdekében raktári díszleteket és jelmezeket használnak. A zeneszerző szívesen fogadta az ajánlatot, mert addigra már megnyerte a produkciónak a kor elismert szopránját, Giuseppina Strepponit (akit később Peppina néven Verdi második feleségeként is ismerünk).
Peppina
A próbákat 1842. február végén kezdték el, és az anekdota szerint nagyon lassan haladtak a munkával, mivel a díszletépítők, a kellékesek, a zenészek és a produkció valamennyi résztvevője újra és újra megállt a próba alatt, hogy hallgathassa a csodálatosan újnak tetsző és lebilincselő zenét. A március 9-i milánói premier a nagy várakozásoknak megfelelően hatalmas sikert hozott, amelyhez hozzájárult az a sajátos történelmi-politikai helyzet, amelyben a kor olasz embere élt: a széttagolt és részben idegen hatalom alatt álló Itáliában a Nabucco a szabadság eléréséért vívott küzdelem allegóriájaként hatott, és a „Va, pensiero, sull’ali dorate” kezdetű kórusdal himnuszként terjedt el szerte Itáliában.
Magyarországon először 1846. augusztus 26-án mutatták be a Nabuccót a Nemzeti Színház színpadán, de nem egy hazai együttes, hanem az olasz Luigi de Bezzi vezette vándortársulat előadásában. A produkció nagy sikert ért el, és hatására a Nemzeti Színház vezetősége, köztük Erkel Ferenc felfedezte Verdi személyében az olasz opera új tehetségét. 1847. január 2-án került sor az első magyar nyelvű Nabucco-előadásra, melyet a Hunyadi László zeneszerzője maga vezényelt. Ettől kezdve Erkel műsorpolitikájának része lett, hogy minden évben bemutatott egy-egy Verdi-operát, így a korábbi Donizetti- és Bellini-művek helyét az új olasz opera vette át a Nemzeti Színház repertoárján. A premier évében tíz előadást ért meg a produkció, és a közönség mellett a sajtó is kedvezően fogadta. 1854-ig minden évben műsoron volt, de az Erkel számára ellenszenves Wagner-operákkal szemben, már nem tudta tartani korábbi népszerűségét.
forrás: Csokonai
