SZÍNHÁZ A LEGKISEBBEKNEK

Szombaton az Eötvös 10-ben egészen különleges előadásra kerül sor. A Veres1Színház Tűztánc című darabja a legkisebbeket célozza meg, akik talán még sosem találkoztak a színház légkörével. Természetesen egy ilyen „babaszínház”  a saját nyelvükön szól hozzájuk.

A Tűztáncban mondókák, versikék, és főként gyerekdalok segítségével járják körül a tűzgyújtás témáját, lobbanó lángok, táncikáló tűzmanók, valamint különféle hangszerek segítségével.

A kicsik egy puha fészekbe érkeznek, ahol a narancs és a piros szín árnyalatai öleli őket körül, továbbá finoman  röpködő dallamok, és a tűz ropogását idéző hangok.

A gyertyagyújtástól a csillagszórón keresztül egészen a tűz lobogásáig kalandoznak el, hogy aztán együtt, közös erővel, anya megnyugtató közelségében oltsák el a szikrázó lángokat és gyönyörködjenek a buborékként szállingózó hópelyhekben.

A Tűztáncot Márkus Judit és Janik László játsszák. László egyben rendezője is a darabnak.    Ma ő lesz Bálint Edina vendége az Intermezzo-ban, ahol magáról a babaszínházi formáról is szó lesz, valamint arról, hogy milyen pozitív hatásai vannak a gyerekekre, és hogy milyen hagyományai vannak itthon és külföldön egyaránt.

 

Az Intermezzo vendége: Janik László író, rendező, színész

INTERMEZZO – Bálint Edinával

Adás: 2023.02.06.

Back To Top