Boris Vian (1920 – 1959) francia író, költő, muzsikus, írói álneve Vernon Sullivan, a francia avantgárd művészet különös, kihívó alakja volt.
Rendkívül sokoldalú tehetség, aki jazz-muzsikusként, zeneszerzőként és festőként is elismert. Eredeti szakmája matematikus volt, műszaki főiskolát végzett. A Francia Szabványügyi Hivatalban szerzett tapasztalatai, valamint a világháborús és ifjúkori élményei szolgáltak alapul 1947-ben saját neve alatt megjelent első regényéhez. Vernon Sullivan álnéven közreadott, parodisztikus botránykönyveiért többször perbe fogták, ugyanakkor milliókat keresett velük.
Tagja volt különböző egzisztencialista köröknek és a ’Patafizikai Társaságnak is, ahol „Első Satrafának” választották. Chandler-regényeket és Strindberg-drámákat fordított egyebek mellett. A Meghajszolt vad amerikai színes bőrű szerzője, Richard Wright műveinek átültetése is inspirálta álnéven publikált „négerregényeit”. 1945-től kezdve Sartre baráti köréhez tartozott, rendszeresen publikált a Temps Modernes folyóiratban. CamusCombat című lapjának jazzrovatát vezette, munkatársa volt a Jazz Hot folyóiratnak, s Jazz News címmel maga is szerkesztett lapot. Muzsikált Miles Davissel is.
Ötszáznál több dalt írt. Le Déserteur című pacifista dalával az algériai háború ellen tiltakozott, más lemezein a francia sanzon hagyományait folytatta, de ő írta az első francia rock-szövegeket is. A Philips, majd a Fontana hanglemezkiadó művészeti vezetője lett.
Kisebb szerepet alakított Delannoy filmjében, a Párizsi Notre-Dame-ban, Kast filmjeiben, majd 1959-ben Roger VadimVeszedelmes viszonyokjában. 1959. június 23-án az álnéven írt regényéből tiltakozása ellenére készült Köpök a sírotokra című film premier előtti vetítése közben felállt, dühös, trágár megjegyzést tett a hamis, torz adaptációra, majd összeesett. Szívrohamot kapott, ami a szívritmuszavarral küszködő Vian számára végzetesnek bizonyult: útban a kórház felé a mentőautóban vesztette életét. 39 éves volt.
Vian írásait eredeti tehetség, bravúros nyelvhasználat és polgárpukkasztó tartalom jellemzi. Az utókor által legjobbnak ítélt művei az 1946-ban készült Tajtékos napok – amelyet Raymond Queneau „korunk legmeghatóbb szerelmi regényének” nevezett – és a Pekingi ősz. Azonban életében alig néhány ezer példányt vásároltak a saját neve alatt kiadott regényeiből – a kritika közönnyel vagy értetlenséggel fogadta azokat –, míg a Sullivan-regények százezres példányszámban fogytak.
A Budapesti Operettszínházban már látható a Boris Vian életét feldolgozó Tajtékos dalok című előadás
