Ritka Mozart-portré kelt el 4 millió euróért

mozart portré

Ritka Mozart-portré kelt el egy párizsi árverésen négymillió euróért, azaz 1,3 milliárd forintért – a korábban becsült ár négyszereséért.

A festmény egyike annak a négy portrénak, amely még életében készült a zeneszerzőről. Az 1770-ből származó portré egy magángyűjtemény darabja volt, most a Christie’s párizsi árverésén lehetett rá licitálni.

A kép előzetesen becsült árát 800 ezer – 1,2 millió euró, vagyis (270–400 millió forint) közé tették, ám a licitharc végén négymillió eurónál csapott le a kalapács. A festmény, amelyet Giambettino Cignarolinak olasz mesternek tulajdonítanak, a 13 éves Mozartot ábrázolja. Az olajvászon képen a fiatal zenész csembalónál ül fehér parókában és a korszak divatos vörös szalonkabátjában. A Christie’s szakértője szerint a kép jelentőségét emeli, hogy a vásznon látható a kotta is, amiből Mozart játszik – egyes szakértők szerint egyik saját műve lehet a kottatartón.

A festmény születésének idején Mozart Olaszországban utazgatott, zenei tanulmányokat folytatott és koncertezett. A portrét Mozart egy vendéglátója, a velencei Pietro Lugiati rendelte meg egy orgonakoncert után, amit Mozart adott 1770 januárjában Veronában.

forrás: MTI

Back To Top