Profi formáció fogyatékkal élő zenészekből

A brit Bournemouth-i Szimfonikusok a világon elsőként alakítanak profi kamaraegyüttest kizárólag fogyatékkal élő művészekből. A formáció teljes jogú része lesz a nagyzenekar évadának.

Az ötlet nem új. Még 2017-ben írták ki a meghallgatást, amely eredményeként hat zenésszel kezdődhet meg a művészi munka. Siobhan Clough hegedű, brácsa, Philip Howells ütőhangszerek, Roger Preston gordonka, Kate Risdon fuvola, Matthew Scott klarinét és Charlotte White billentyűs kerültek be.

A kamaraformáció állandó partnere lesz a szimfonikus nagyzenekarnak, amellyel a szólókoncertek mellett közösen is fellépnek majd.

Dougie Scarfe a Bournemouth-i Szimfonikusok ügyvezetője örömét fejezte ki, hogy az elsők között lehetnek, akiknél megvalósulhat egy ilyen kezdeményezés.

Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a közös munka a szimfonikus zenekari tagokra is jó hatással lehet, hiszen egészen közelről ismerhetik meg a korlátozott fizikai képességű társaik szakmai mindennapjait. A kamaraformáció fogyatékkal élő tagjai teljes értékű zenekari fizetésben részesülnek.

Forrás: https://papageno.hu/intermezzo/2018/02/fogyatekkal-elo-zeneszekbol-alakit-profi-formaciot-a-bournemouth-i-szimfonikusok/ 

Kép: colstonhall.org

Back To Top