Pesach/Pészah azelkerülés ünnepe (hág hápeszáh) vagy egyiptomi kivonulás ünnepe: az izraeliek házainak elkerülését a héber szöveg a peszáh szóval fejezi ki. A bibliaitíz csapás (amely Egyiptomotérte) közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az izraelieknek nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraóengedélyezte, hogy a rabszolgakéntélő zsidókelhagyják az országot. Éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének(hág háhérut)is.
Peszách a kovásztalan kenyerek ünnepe is, amely elnevezés szintén a szabadságra, szabadulásra emlékezteti a zsidóságot. A kovásztalan kenyér, vagyis a pászka (mácá, macesz, laska) volt a szegények és a rabszolgák kenyere. Nevezik nyomorúság kenyerének (lehem óni) is, hiszen a rabszolgasorban tengődő zsidóság ezt fogyasztotta napi eledelül. Az egyiptomi fogságból menekülő zsidóknak sem volt idejük és módjuk a tésztát megkeleszteni.
Peszách nem utolsósorban, a keresztény Húsvéthoz hasonlóan, a tavasz ünnepe is (hág hááviv) Az ünnep után volt az első termések utáni áldozatok bemutatása a szentélyben. Az ókori Izraelben az ünnep második napján kezdődött az árpa aratása. Ehhez kapcsolódik, hogy az ünnep második napján kezdték el az ómerszámlálást is, mely a hetek ünnepén ért véget, ekkor ettek először új kenyeret. Úgy számolják a napokat (és heteket), hogy naponta egy-egy kalászt félretesznek, s ha hét kalász összegyűlik, kévébe (héberül: ómer) fonják őket.
A Pészách a három zsidó zarándokünnep egyike. Amikor még állt a szentély, Izrael népe Jeruzsálembe vonult és áldozatot mutatott be Istennek. Minden család egy bárányt áldozott, majd sütve el is fogyasztották.
Ilyenkor a zsinagógákban az ünnep elején (emlékezve a szabadulásra) hálélt, az ünnep végén (a tengeren való átkelés emlékére) fél hálélt mondanak. Hálélnek nevezik a 113-118. zsoltárok csoportját, a fél hálél mondásakor kimaradnak az örömöt kifejező zsoltárok (115-116.), mert a vízbe fulladt egyiptomiakat is Isten teremtette.
Az ünnep első napja az Egyiptomból való kivonulásra, utolsó napja pedig a tengeren (Nádas tenger, Jám Szuf) való átkelésre emlékezteti az ünneplő zsidóságot. Ez a két nap az igazi ünnep, a közbenső napok csak félünnepek (hol hámoéd) Ezeken a napokon felolvasást tartanak a Tórából és a háftárából, valamint az imarend is másképpen alakul, mint átlagos napokon.
Izraelben az ünnep jelenti a száraz évszak beköszöntét, ez az imarendben is megmutatkozik. A délelőtt esedékes muszáf (jelentése: többlet) imában az esőt kérő részt lecserélik harmatot kérőre.
A nyolcadik (Izraelben a hetedik) napon megemlékeznek a halottakról is (mázkir), mint minden nagyünnepen.
Az ünnepi vacsora a széder, amelyen négy pohár bort isznak, jelképes ételeket esznekA széder (a héber szó magyar jelentése: rend) meghatározott rend szerint zajló ünnepi vacsora keretében elmondott elbeszélés (héberül: Hagada) az egyiptomi szolgaságból való csodálatos szabadulás történetéről.
A gyermek négy kérdést tesz fel, arra vonatkozólag hogy miben különbözik ez az este az év többi estjétől:
máskor ehetünk kovászosat és kovásztalan, ma csak kovásztalant?
máskor nem kell mártanunk, ma kétszer is mártunk?
máskor ehetünk minden zöldséget, ma csak keserűt?
máskor úgy ülünk, ahogy kedvünk tartja, ma este csak hátra támaszkodva?
A kérdésekre egy egész elbeszéléssel válaszolnak: ez a Hágádá.
„Rabszolgái voltunk a fáraónak Egyiptomban, de egy szép napon Istenünk kivezetett minket erős kézzel és kinyújtott karral.
A négyes szám kiemelkedő ezen estén, mert
kivezetlek Egyiptom szolgaságából
megváltalak benneteket
népemmé teszlek benneteket,
megmentelek benneteket.”
Az első nap a harmatért imádkoznak, a második naptól ötven napig az Omert számlálják. Ez a tavasz ünnepe, a kalászérés ideje.
A széder-asztal szimbolikus tartozékai: a máccá: a cházeret (retek): chárószet (borral kevert mandula és alma. amely az agyagot szimbolizálja, az egyiptomi éléstárvárosok építésére emlékeztetve): a máror (keserű gyökér, szintén utalás a rabmunkára). A bortöltésre a mázág (keverni) igét használják (Misna Pesz. 10:2.). (Vö. a latin miscere-vel.) Palesztinában olyan erős volt a bor, hogy vízzel elegyítve itták. Innét ered a misén a bor és a víz keverése.
