Király Tamás divattervező több mint három évtizedes pályafutását mutatja be az a retrospektív kiállítás, amely Out of the box címmel látható a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.
Király Tamás, az egyik nemzetközileg is legismertebb magyar divattervező az 1980-as években kezdte karrierjét, és rövid idő alatt az underground színtér emblematikus alakjává vált. Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója a szeptember 15-ig látható kiállítás sajtóbejárásán elmondta: Király Tamás művészete az öltözködést, a filmet, a színházat, a performanszt és a képzőművészetet egyaránt magába foglalja. A tervező meghatározó művésze volt a rendszerváltás előtti időszaknak, alkotásai óriás kincsnek számítanak – tette hozzá.
Tímár Katalin, a tárlat kurátora hangsúlyozta: a divattervező folyamatosan túlszárnyalta a határait. Királyt az átalakulás és a folyamatok érdekelték, nem az örökkévalóság. Alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. Kreációi nagyon sérülékenyek voltak, Király Tamás több alkotása megsemmisült vagy elveszett, és már csak fotódokumentációban lelhetők fel.
Az első teremben látható képzeletbeli kifutón különféle korszakaiból látható válogatás. Bemutatnak az 1980-as évek közepéből, az úgynevezett hajtogatós korszakból származó ruhát, amelyből egyetlen példány maradt fent. Jellemzője, hogy többféleképpen lehetett hordani. Kiállítják a pirosruha-kollekciót is, amely a divattervező utolsó, 2013-as bemutatóján volt látható.
A következő teremben a Hölgy kicsit bogaras című projektjének fekete színű darabjait mutatják be. Király Tamás szerette a kontrasztokat – anyagok és emberek kontrasztjait –, ezért került a fekete terem mellé a fehér terem, ahol Baltazár Színház előadásához készült jelmezekből állították ki a leglátványosabb darabokat. Király Tamás Pécsett 1987-ben rendezett bemutatót, amelynek teljes anyagát fotókból összeállított werken mutatják be.
A következő egységben az 1988-as Dressater elnevezésű berlini divatbemutatót idézik meg, ahol Király Tamás egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. A berlini bemutatóra készült ruhákból csak három darab maradt meg, de fotókon és videókon látható a többi kreáció is. A következő terem anyaga az úgynevezett Váci utcai séták elnevezésű projekt néhány darabját és a fotódokumentációt vonultatja fel, az utolsó teremben pedig népies kreációkat láthat a közönség, valamint különféle kiegészítőket, köztük a pata formájú cipőket.