A Klasszikus Karácsony koncertünk évről-évre kellemes kikapcsolódást nyújt az ünnepi előkészületek közepette. Idén, december 23-án két alkalommal is megtöltjük a Budapest Kongresszusi Központot, ahol remek zenékkel és megismételhetetlen műsorral várjuk Önöket.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a koncert helyszínén csak korlátozottan biztosított a parkolási lehetőség, így a koncertre autóval érkező látogatók számára díjköteles parkolók állnak rendelkezésre. Arra kérjük hallgatóinkat, hogy lehetőség szerint, inkább tömegközlekedéssel érkezzenek, a városban tapasztalható hatalmas dugók miatt.
Parkolási lehetőségek:
Novotel Hotel parkolói – megközelíthetők a Jagelló út illetve az Alkotás út felől
A díjfizetést a területen kihelyezett automatákban vagy a hotel recepcióján lehet rendezni.
MOM Sport parkoló – megközelíthető a Jagelló út felől
A díjfizetést ebben a parkolóban a területen kihelyezett automatákban lehet rendezni, továbbá itt lehetőség van arra is, hogy jegyüket sorban állás nélkül, előre megváltsák a bejáratnál lévő automatában 1.200 Ft-ért. Ezt a jegyet az előadás kezdete előtt tudják megvásárolni, a szünetben erre már nincs lehetőség. Az előre váltott jegy a rendezvény időtartama alatti parkolásra vonatkozik, azzal a rendezvényt követően el kell hagyni a parkoló területét.