Goldmark Károly (1830 – 1915) magyar–osztrák zeneszerző, hegedűművész és zenepedagógus, 190 éve, ezen a napon született.
Szegény kántor család gyermeke volt, zenei tanulmányait édesapja egyik énekes kollégájánál kezdte, aki hegedűjátékra oktatta, majd Sopronban és Bécsben folytatta. Taníttatását mindvégig féltestvére, Goldmark József finanszírozta, aki vegyészmérnöknek tanult az osztrák fővárosban. Anyagi gondok miatt tanulmányait így is félbe kellett szakítania, sokáig autodidakta módon képezte magát tovább, majd lehetősége nyílt beiratkozni a bécsi konzervatóriumba. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Sopronban és Győrben működött színházi zenészként. Ebben a minőségében került Budára 1850-ben, ahol egy évet töltött, és megismerte a korszak divatos operaszerzőinek darabjait.
1851-ben tért vissza Bécsbe, ahol a Bettelheim család vette pártfogásába. Az ő közreműködésükkel kerülhetett sor Goldmark első szerzői hangversenyére 1857-ben. A zeneszerző a sikeren felbuzdulva Pestre utazott, ahol szintén nagy sikert aratott szerzői hangversenyével, de anyagilag nem érte meg neki a magyar fővárosban maradni, ezért visszatért Bécsbe, ahol gyakorlatilag egész hátra lévő életét töltötte. 1865-ben mutatták be Sakuntala című nyitányát, amely meghozta neki a várva várt nemzetközi sikert. Goldmark ezután kezdett gondolkodni egy opera komponálásán. A munkának két év múlva fogott hozzá és 1872-ben készült el vele.
A bemutatóra sok viszontagság után végül 1875-ben került sor Bécsben, óriási sikerrel. A Sába királynője a század egyik legnagyobb közönségsikere lett Európa-szerte, amely meghozta szerzője számára a hírnevet. Goldmarknak ezután már nem voltak anyagi gondjai, és még öt operát komponált, de ezekkel már csak mérsékelt sikereket aratott, az utolsó, a Téli regét kivéve. Élete utolsó évtizedeit addig nem ismert lánya aranyozta be, a zeneszerző örömmel tett eleget apai kötelezettségeinek. Az első világháború kitörését eleinte lelkesen fogadta, de unokája elestét hallva ágynak esett, majd meghalt.
Stílus és forma tekintetében Goldmark zenéje szerencsés és egyéni ötvözete mindannak, amit a romantikus zene megteremtett. A pátosz és a forró lírai hangvétel, valamint a konvenciókhoz való kötődés és a kísérletező kedv kontrasztja jellemzi. Műveiben érződik kitűnő zenei humora, hangszínező fantáziája és gazdag dallamvilága. Kései műveit erősen nosztalgikus hangvétel hatja át. Számos magyaros jellegű művet írt, ezek nem tartoznak legsikeresebb darabjai közé. Egyes kamaraműveibe és zongoradarabjaiba verbunkos motívumokat épített be, amelyek megkapó erővel hatnak. Vonzódott a programzenéhez is, irodalmi ihletésű műveit leszámítva gyakran adott címet saját alkotásainak. Nem írt túl sok zenedarabot, de életműve szinte valamennyi zenei műfajra kiterjedt. Egész munkásságán az opera, a drámai zene vonala húzódik végig, ezért ma elsősorban mint operaszerzőre emlékeznek rá, noha operái közül ma már csak a Merlint (1886) és a Sába királynőjét szokták elővenni német nyelvterületeken.
A Sába királynője nagyopera, a Merlin zenedráma, A házi tücsök (1896) meseopera és a Téli rege (1908) lírai dalmű nevezhetőek legsikeresebb darabjainak. Szimfonikus műveiben is elsősorban a színpadi beállítottság, a drámai kifejezőkészség uralkodik, egésze dramatikus programzene. A Berlioz – Liszt-féle programszimfóniát és szimfonikus költeményt vitte tovább. Két szimfóniája közül az első már címével (A falusi lakodalom, 1876) és tételeinek elnevezésével is egy kész programot ad.
Hangversenynyitányai lényegében szimfonikus költemények. Nagy zenekari műveit romantikus tartalom és többé-kevésbé klasszikusan kötött forma jellemzi. Általában jellemző volt rá a tragikus, patetikus témaválasztás és a színes és virtuóz hangszerelés. Az operák és a szimfonikus művek mellett a kamarazenei darabok adják a zeneszerző pályájának kezdő és záró szakaszát. Első fennmaradt művei mind kamaradarabok, utolsó befejezett alkotása eredetileg zongoraötös. Operákon kívül főbb művei – Szvit Op. 11. (hegedűre-zongorára; 1864); Sakuntala nyitány (1865); Hegedűverseny (a-moll Op. 28);
Zongorás kvintett (B-dúr, Op. 30.); Penthesilea nyitány (1879); Tavasszal (nyitány, 1888); Zrínyi (szimfonikus költemény, 1903); Ifjú éveimből (nyitány, 1912); Zongorás kvintett (Desz-dúr, 1914)
