Gioachino Antonio Rossini (1792 – 1868) olasz zeneszerző, a Pesaroi Hattyú, 228 éve ezen a napon született
Pesaroban született, (innen a beceneve is) édesapja, Giuseppe Rossini trombitán és kürtön játszott, édesanyjától, Anna Guidarinitól pedig, aki szépen énekelt, Gioacchino gyönyörű hangot örökölt, ezért szülei művészpályára szánták. 8 éves a lugói kanonoknál, Giuseppe Malerbinél kezdte meg zenei tanulmányait. Az 1800-as évek első évtizedében a család Bolognában telepedett le, Gioachino az ottani konzervatóriumban tanult gordonkázni, később zongorázni. Nemcsak a közönség előtt mutatkozhatott be, de megírta első operáját, első szimfóniáit és 1808-ban vizsgakantátáját. Még csak 18 éves volt, amikor Velencében bemutatták egyfelvonásos vígoperáját, A házassági kötelezvényt. Első igazán jelentős művét, A szerelem próbája című vígoperáját, a Milánói Scálában mutatták be 1812-ben. A nemzetközi hírnevet 1813-ban érte el, a Tankréd és az Olasz nő Algírban című darabjaival.
1814-ben Nápolyba költözött, ahol megismerte későbbi feleségét, Isabella Colbran énekesnőt. Életének nápolyi szakasza több szempontból is fontos, pl. megszüntetett egy ősi nápolyi „intézményt”,a cadenza-t, vagyis – szabad rögtönzést, azaz az improvizációt azokon a helyeken, ahol az ária bizonyos pihenőket vagy kitartott hangokat engedélyez. Rossini új szabálya: azt énekeld, amit én leírok! Leszerződött a nápolyi színházzal évi két opera megírására kötött szerződést, de más társulatok számára is komponált zeneműveket. Hét év alatt közel 20 operát írt. Rómában kezébe került Baumarchais vígjátéka, és nemsokkal később megírta fő művét, „ A sevillai borbély” című opera buffát. Bár a premieren megbukott, néhány éven belül mégis hatalmas siker lett.
1822-ben néhány hónapot Bécsben töltött, majd Párizsban, Londonban vezén yelte műveit hatalmas sikerrel. Végül 1824-ben Párizsban telepedett le, ahol a Théatre-Italien vezetője lett. Utolsó vígoperája az Ory grófja (1828) utolsó bemutatója pedig, 1829. augusztus 3-án a Tell Vilmos.
Az elkövetkező években Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban és Németországban utazgatott. Első felesége halála után azonban elhatalmasodott rajta búskomorsága, bár közben újranősült. 37 éves korától már nem komponált, csakis egyházi művet, mint az 1842-es Stabat Mater. Párizshoz közel, Passyban élt a kastélyában, a világtól elszigetelődve.
Rossini igazi ínyenc volt, neve nem csak a zene, de a gasztronómia világában is nagyon ismert. Rossini mondta: „háromszor sírtam életemben: amikor kifütyülték első operámat, amikor meghallottam Paganini játékát, illetve amikor egy tengeri kiránduláson a szarvasgombával töltött pulykám a vízbe esett.”
Azt is mondta: „igaz, hogy 18 évesen írta első operáját, de ami sokkal fontosabb, 30 évesen ismerte a kontinens összes nagy szakácsát”.
Antonin Caréme
Egyik kedvenc könyve Brillat-Savarin, „Az ízlelés fiziológiája” című könyve volt, Párizsban pedig jó barátja lett Antonin Carême, a XIX. század leghíresebb szakácsa, aki számos ételt készített Rossini tiszteletére, mert amint mondta: „Monsieur Gioacchino volt az egyetlen ember a Földön, aki igazán megértett engem”. A zeneszerzőnek dedikált fogások között olyanok szerepeltek, mint a fogoly-erőleves, amelyben parmezánnal ízesített fogolyhús-gombóc és makaróni volt a levesbetét – utóbbi nagy kedvence volt, maga is gyakran készítette. Tudták róla, hogy a libamáj és a szarvasgomba nagy rajongója.
Korának karikaturistái a művészt gyakran főzés, tortadíszítés közben ábrázolták, házában ugyanis szombatonként Rossini-esteket tartott, amelyekre maga készítette el az ételek egy részét.
forrás: www.mtakszi.iif.hu
Több saját receptje fennmaradt, egyiket levélben osztotta meg egy hölggyel:
„Ám a zenénél, kedves Angelina, most jobban érdekel egy újfajta saláta felfedezése, melynek receptjét elküldöm önnek. Végy provanszáli olajat, angol mustárt, francia ecetet, kevés citromot, feketeborsot és sót, ezt jól keverd össze, és adj hozzá finoman szeletelt szarvasgombát. A szarvasgomba olyan ízt ad a salátának, amely a végtelenségig meghosszabbítja az ínyenc extázisát.”
Feljegyezték, hogy híres operája, a Tankréd első felvonásából a rizs-ária („Di tanti palpiti”) a bemutató előtt egy nappal íródott: az ifjú zeneszerző Velencében ült egy étteremben, s várt, hogy jöjjön a rizottó, amit a konyhán hosszasan kevertek, hogy megfelelően krémes legyen. „A gyomor a legnagyobb karmester” – állapította meg Gioacchino Rossini, miután a Tancredival nemzetközi hírnévre tett szert.
Feljegyezték róla, hogy gyermekkorában azért szeretett ministrálni, mert csenhetett a miseborból. Felnőttkorában a portugál király portóit, a Rothschild báró Château Lafitte-ot küldött neki a legendássá vált borpincéjébe: a rajongók tudták, mivel kedveskedhetnek a mesternek.
A híres Escoffier-féle szakácskönyvben rengeteg étel szerepel Rossininek szóló ajánlással. A legenda szerint számos fogást kreált ő maga – a libamájas canellonitól a velős rizottóig, s mondják, hogy általánosságban a „Rossini módra” valamilyen libamájas-szarvasgombás kompozíciót jelent.
A Tournedos Rossiniről például úgy tudni, hogy a zeneszerző ötlete volt, s elkészíttette a párizsi Café Anglais főszakácsával. A séf oly harmonikusnak találta a fogást, hogy felvette az étlapjára. A Rossini-féle fogások közül ma ez a leghíresebb, világszerte szerepel éttermek étlapján. A tányéron eredetileg volt egy vékony szelet grillezett kenyér, amely felszívta a húsból kicsorgó levet. Erre került egy szelet bélszín (fokhagymás vaj és olívaolaj keverékén sütve), s egy szelet libamáj. A tetejére hajszálvékonyra szeletelt, vajon épp csak megforgatott szarvasgomba, köré madeiramártás.
Próbálják ki Rossini valamelyik ételét, a receptek elérhetők magyar oldalakon is!
forrás: Irodalmi Rádió, MaiMoni blog, Bűvös szakács
