Elkezdődött a Bocuse d’Or, a világ egyik legfontosabb séfversenye

4

Paul Bocuse, nemzetközi hírű chef, 1926 február 11-én született Collonges-ban, Franciaországban. A nevével fémjelzett Bocuse d’Or(Concours mondial de la cuisine) kétévente megrendezett szakácsverseny.

Az esemény döntőjét minden második év januárja végén rendezik meg Lyonban, a SIRHA Nemzetközi Szálloda, Vendéglátás és Élelmiszerkereskedelmi Kiállításon. A Bocuse dOr az egyik legrangosabb (ha nem a legrangosabb) főzőversenynek számít, idén már 50 ország vesz részt a megmérettetésen. Az indulók a világ legnagyszerűbb séf-zsűrije előtt készítik el adott időre a munkát. Az ’élő’ verseny középpontjában a kóstolás áll. A versenyt hatalmas média érdeklődés kíséri, amelyet az Oscar-díjátadó gálához szokás hasonlítani, hiszen közel 2000 a versenyre akkreditált újságírók száma.

5

A versenyen mindennek frissen kell készülnie (egyetlen engedmény, hogy alapleveket vihetnek a séfek). 2009 óta külön ellenőrök vigyázzák, hogy ne legyenek előre felvágott zöldségek sem. Egy hús- és egy halételt kell elkészíteni, valamint három köretet. Alapanyagaikat a szervezők 2011-ig a verseny előtt 6 hónappal előbb, 2012-től azonban a haltálét már csak 2 hónappal előre hirdették meg, ezzel inspirálva a résztvevőket, hogy kreatívabban álljanak a feladathoz. További változás a korábbiakhoz képest, hogy a szakácsok a zöldségek és gyümölcsök összeválogatására a verseny estéjén csupán 30 percet kapnak. 2013-ban még két újdonságot vezettek be. Az egyik, hogy az előre megtervezhető tálak mellett improvizációs gyakorlat is van: a piacról beszerezhető alapanyagokból kell hirtelen köretet készíteni. A másik változás az előírásokban van: kötelező minden versenyzőnek valamilyen, a saját országát képviselő nemzeti vonalat is belevinni az ételek jellegébe.

Mind a selejtezőkön, mind a döntőn a versenyzőknek 5 óra 35 perc áll rendelkezésükre, hogy elkészítsenek egy halas és egy húsos fogást. Egy csapatban ketten vannak, a szakács és a kuktája. A séfnek 23 évesnél idősebbnek kell lennie, míg a commis a verseny ideje alatt még nem töltheti be a 22. életévét. A csapat harmadik tagja a tréner, aki kétfős csapata felkészítését végzi, de ő maga a konyhában nem lehet jelen a verseny ideje alatt.

 6

A zsűri 24 neves séfből áll. A két 12 fős csoport egyike a halételeket bírálja, míg a másikuk a húst. A pontszám kétharmadát a felszolgált étel minősége határozza meg (ez max. 40 pont lehet), egyharmadát pedig a tálalásért kaphatják a versenyzők, valamint további 20 ponttal értékelhető a csapatmunka, a főzési folyamat tisztasága, és hogy mennyire takarékosan használja a szakács az alapanyagokat. A legmagasabb összesített pontszámot elért szakács kapja a Bocuse d’Or trófeát.

Magyarországról elsőként Széll Tamásnak sikerült bejutnia a döntőbe; ő a 2013-as versenyen a 10. helyen végzett. A 2016-os európai döntő rendezésének jogát Budapest nyerte el. Budapesten 2016-ban Széll Tamás nyerte a május 10–11-én rendezett európai döntőt, aki ezt követően a 2017-es lyoni világdöntőn az előkelő 4. helyezett lett és két különdíjat is (legjobb hústál és a legjobb plakát) elnyert.

A ma kezdődő Bocuse d’Or szakácsverseny magyarországi döntőjének plusz alkotóeleme a káposzta. A kötelező alapanyagot öt zöldség közül sorsolták ki a verseny hivatalos keddi megnyitóján. A verseny a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállításon lesz. A versenyzők a METRO standján kialakított piacon tegnap bevásároltak a mai fogásokhoz szükséges friss alapanyagokból, zöldségekből, gyümölcsökből.

2

A Bocuse d’Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak.

10

Bocuse d’Ort támogató S. Pellegrino idén először Fenntartható Gasztronómia-különdíjat is kioszt a versenyzők között, bár a fenntarthatóság a világhíres szakácsverseny pontozása során, régóta fontos szempont.

„A zsűri szigorúan figyelni fogja, ki mennyi műanyagot, vákuumzacskót, fóliát vagy papírt pocsékol el, ki milyen tisztítószereket, vegyszereket használ. Ez bele fog számítani a konyhai pontokba is” – mondta el Hamvas Zoltán a Bocuse dOr Akadémia és a Sirha Budapest elnöke.

A különdíjjal az ügy jelentőségét kívánják kiemelni. Ennek során olyan szempontok alapján díjaz a zsűri ezen kategóriában, mint a felhasznált alapanyagok mennyisége, a kidobott hozzávalók mennyisége, számítani fog a tisztítószerek minősége azok ökológiailag elbomló mivolta alapján, nézni fogják a szelektív hulladék gyűjtését, de még olyan tényezők is számítanak, hogy egy-egy csapat mennyi törlőpapírt használ el a versenyfőzés során.

A Bocuse d’Or magyarországi döntőjének győztese képviseli majd az országot a világ legjelentősebb szakácsversenyének májusi európai döntőjén Tallinnban.

 

forrás: 123, MTI

Back To Top