Babits Mihály László Ákos (1883 – 1941) költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a huszadik század eleji magyar irodalom jelentős alakja, a Nyugat első nemzedékének tagja, 136 éve, ezen a napon született.
Babits Mihály 1883. november 26-án született Szekszárdon, vallásos értelmiségi családban. Tanulmányait Pesten és Pécsett végezte, 1901-ben beiratkozott a pesti egyetem bölcsészkarára. Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Juhász Gyulával és Kosztolányival. 1900-tól kezdett verseket írni, ekkor azonban még nem a nyilvánosságnak. Budapesten latin-magyar szakon diplomázott szerzett, majd tanítani kezdett Baján, Szekszárdon, Fogarason, Újpesten és Budapesten. Első művei a Holnap című antológiában jelentek meg 1908-ban. „Fekete ország” című verse nagy botrányt kavart, mert Ady Fekete zongora c. művével egyetemben érthetetlennek találták. 1908-ban Itáliába utazott, ekkor határozta el az Isteni színjáték lefordítását. 1909-ben megjelent első kötete, „Levelek Iris koszorújából” címmel. 1911-ben második kötete is megjelent, „Herceg, hátha megjön a tél is” címmel. 1912-ben kezdte a Dante-fordítást.
Alkotói pályája első korszakát az antik görög irodalom formáinak imitálása jellemzi. 1912 utáni verseivel indul a második korszaka, amelyre a keresztény irodalom műfaja, a zsoltár imitálása jellemző.
1913-ban jelent meg A gólyakalifa című regényem majd a „Játszottam a kezével” című verse okán hazafiatlansággal vádolták, fegyelmi indult ellene, elvesztette tanári állását, így nyugdíjaztatta magát. 1916-ban megjelent harmadik verseskötete, a Recitativ. Időközben a Nyugat főmunkatársaként dolgozott, majd 1919-ben kinevezték egyetemi tanárrá, azonban ellenforradalom után megfosztották ettől az állásától is.
1919-ben írta az 1990-ig cenzúrázott „Szíttál-e lassú mérgeket” című versét, amelyben a tanácsköztársaság ellentmondásaival foglalkozik. 1920-ban Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal lefordítja Baudelaire-t, majd tíz évvel később pedig a Nyugat főszerkesztője. Lírája egyre pesszimistább, amelyben betegsége is szerepet játszott. 1938-ban gégemetszése után, már nem tudott beszélni, egy beszélgető füzeten keresztül érintkezett a külvilággal. 1934-ben jelentette meg Az európai irodalom története című összefoglaló munkáját, utolsó nagy munkája a Jónás könyve, majd 1939-ben a Jónás imája. 1941 augusztus 4-én halt meg.
forrás:
