Az Ermitázsban lakó macskákra hagyta öröksége egy részét egy idős francia úr. A múzeum szerint az alagsorban már az 1700-as évek közepe óta élnek macskák, hogy kiírtsák a patkányokat és egereket. A turisták csak évente egyszer találkozhatnak velük, az erre kitalált macska napon.
A múzeum igazgatója azt nyilatkozta, hogy az idős férfit annyira lenyűgözték a múzeumot karban tartó macskák, hogy egy kisebb összeget hagyott rájuk. „Nagyon jó reklám ez a cicáknak” – tette hozzá, akikről egyébként önkéntesek és a múzeum dolgozói gondoskodnak. A macskák kényelmét adományokból biztosítják, így lehet az is, hogy az cicák saját mosógéppel és egy helyi állatorvos teljeskörű egészségügyi szolgáltatásaival is rendelkeznek.
Nem lehet tudni, hogy pontosan mennyit örököltek az Ermitázs alagsori lakói, de arra állítólag elég lesz, hogy az otthonukat egy kicsit felújítsák az összegből.
Az őrszolgálatra szóló szerződést egyébként, még I. Péter cár kötötte a cicákkal a XVIII. században, bár ez akkor még csak a Téli Palotára szólt. Azóta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de a mai napig, átlagosan 50 cirmos strázsál az alagsorban, nehogy elszemtelenedjenek a rágcsálók. Az első macska, a Hollandiából érkezett Vszilij volt, őt követte 1745-ben Erzsébet cárnő parancsára, számos orosz kék kolléga. A cirmosok olyan hatékonyak voltak, hogy végül az Ermitázst alapító II. Katalin cárnő is meghagyta őket hivatalukban, pedig köztudottan nem szerette a macskákat.
A macskák hosszú éveken át szorgosan végezték munkájukat, egészen a II. világháborúig. Az évszázad legnagyobb ostroma, a leningrádi blokád és az éhínség ugyanis kiirtotta a múzeum bajszos őreit.
A háború után 5000 cicát küldtek a városnak, amelyek közül sokan az Ermitázsban kaptak feladatot. Sok macska szívesen gyönyörködött az általuk őrzött kincsekben, a látogatókkal együtt, persze odafent. A múzeum vezetése ezért 1960-as években úgy döntött, végleg felmond a macskáknak. A terv nem vált be, a patkányméreg és az irtószerek nem voltak elég eredményesek, így visszatelepítették a mancsos őrszolgálatot. Így aztán néha előfordul, hogy egy cirmos véletlenül, pont a drágakövekkel kirakott Szovjetunió térkép mögé/alá szüli meg a kölykeit….
A cirmosoknak egyébként van saját sajtófőnöke, macska-felügyelője és macska-felelőse is. Mindegyiküknek van igazolványa, állatorvosi kiskönyve, és hivatalosan is szerepelnek a múzeum tisztaságáért felelős képzett alkalmazottak listáján. A megfelelő munkakörülményeket is biztosítják számukra: az alagsor mindig száraz és meleg, kis alagutak szövik át, amelyek a szabadra is kivezetnek, viszont a kiállítóterekbe elvileg nem. Ezenkívül minden egyes cicusnak van saját etetője és kosara.
Az Ermitázs munkatársai szerint a cicák legalább akkora – ha nem nagyobb – népszerűségnek örvendenek, mint az ott kiállított képek. Annyira népszerűek a macska-teremőrök, hogy újabban külön napot szentel nekik évente az Ermitázs. Sőt, a múzeumnak költenie sem kell rájuk. Az állatoknak külön számlára gyűjtenek az adományozók.
A macskák nyugdíjazása is gondosan történik. A múzeum általában havonta szervezi meg az alkalmat, ahol az érdeklődők megnézhetik és akár örökbe is fogadhatják az állatokat. Ez azért is szükséges, mert rendszeresen dobálnak be gazdátlan macskákat a palota kertjébe, így amikor hirtelen túl sok lesz a cirmos és az állatok elvesztik a komfortérzetüket, a munkatársak örökbefogadó napot tartanak, ahol sok négylábú talál gazdára, hiszen az Ermitázs-macskáknak igen magas az ázsiója.
2012-ben, Eldar Zakirov üzbég művésztől rendeltek egy olajfestmény sorozatot. A megrendelés különlegessége, hogy a festmények szereplői a múzeum macskái.
A macskák megbecsülésére jellemző, hogy már szócikkük is van az interneten, illetve, ha bármilyen építkezés, felújítás folyik a múzeum területén, táblákkal figyelmeztetik a dolgozókat: „Vigyázat macskák!”
A macskákról 2005-ben Jan Hinrik Drevs dokumentumfilmet is forgatott: 360º – Die Geo-Reportage: Eremitage – Palast der Katzen címmel.
forrás: ZooZoo
