Az elismert zeneszerzők főleg „fehér férfi titánok” ?

A Royal Albert Hall igazgatója szerint igen. 

A Ryal Albert Hall legújabb tanulmánya szerint Mozart, Beethoven és Bach nevét sokan ismerik, de nagyon sokat kellene tenni azért, hogy a női zeneszerzők is figyelmet kapjanak végre. A londoni Royall Albert Hall kutatása megmutatta, hogy a 10 legelismertebb zeneszerő Angliában mind férfi.

A felmérésben ezer brit felnőttet kérdeztek meg arról, hogy melyik 10 zeneszerző életét ismerik leginkább. Mozart és Beethoven neve fordul elő a legtöbbször, őket a megkérdezettek 70%-a említette, őket Bach barokk művei követik 60%-kal.

A női zeneszerzők jelentősen hátrébb kerültek a listán. A megkérdezetteknek csak 30%-a ismerte Fanny Mendelsshont, a romantikus zeneszerző Clara Schumann-t pedig csak 17% ismerte. Emellett a megkérdezttek 93%-a sosem hallott a német, Bencés rendi apácáról, zeneszerzőről és íróról, Hildegard von Bingenről sem.

Lyucy Noble, a Royal Albert Hall igazgatója a The Telegrpah nevű lapnak azt mondta: „A történelem megajándékozott bennünket néhány nagy zeneszerzővel. Itt van például Mozart, Bach és Shubert, hogy csak párat említsünk. De biztosítanunk kell, hogy a fiatal generáció ne csak ezekkel a nagy fehér titánokkal találkozzon, hanem a nőkkel is, akik a kisebbségi háttér ellenére elismerésre érdemesek.”

Ms Noble azt mondja, az iskolai nevelésben nagyon keveset foglalkoznak a női komponistákkal, de a zenével is, úgy általában. Jess Gillam szaxofonista egyetért, ő nemrég azt mondta, a zenének központi szerepet kellene betöltenie a brit oktatásban, miután a tandíjak támogatását az állam jelentősen megkurtította.

Lang Lang zonogarviruóz szintén arról beszélt, hogy a zenei oktatás hanyatlik a szigetországban. A The Global Awards 2019 díjátadóján arról beszélt a közönségnek: „A mai világban a zenei órák komoly kihívást jelentenek.”

Az Egyesült Sajtónak Ms Noble hozzátette: „A mai modern komponistákkal együtt, mindent a gyökerektől kellene újrakezdeni. Ha az emberek nem találkoznak a muzsikával és nem kapnak zenei nevelést, akkor ennek biztosítása még a gender kérdésnél is fontosabb.”

A hátrányos helyzetből jövő emberek számára, akik nem tudják a zenei órákat megfizetni, pillanatnyilag nincsen lehetőség az oktatásba való belépésre. A Royal Albert Hall igazgatója azt mondja, az iskoláknak el kell elérnie, hogy a gyerekek a lehtő legjobb zenei oktatást kapják.

Képek: Freepik, Wikipédia

Forrás

Back To Top