Astor Piazzolla (1921 – 1992) argentín zeneszerző, harmonikás, zenekarvezető, a tangó legnagyobb alakja volt, de a kortárs zenében, a filmzenében, sőt az operában is különlegeset alkotott, műveit a legelismertebb klasszikus zenészek is játszották, s már életében klasszikussá vált ő maga is. 1921 március 11-én született.
Astor nyolcéves korában kapta az apjától az első bandoneónját (nyolcszögletű gombos harmonika). Édesapja egyébként egy olasz származású fodrász volt, akivel Astor kiskorát New Yorkban töltötte, ahol a spanyol, az olasz és az angol nyelv mellé a franciát is megtanulta. Tizenkét évesen kezdett klasszikus zenét tanulni a magyar származású Rachmanyinov tanítványtól,Wilda Béla zongoristától. 1937-ben tért haza, majd Buenos Airesbe költözött, ahol bárokban, klubokban lépett fel. 1940-ben Arthur Rubinstein összehozta Alberto Ginastrerával, és Rubinstein ajánlására megkezdte komolyzenei tanulmányait.
A kortárs zene (Bartók, Stravinsky, Ravel) érdekelte, maga is komponálásba fogott, s 1946-ban írta első „igazi” tangóját. Piazzolla megismerte a kortárs zeneszerzők műveit. Szimfóniákat, concertókat, szonátákat és kamarazenét, illetve filmzenét írt. 1953-ban Buenos Aires című darabjának bemutatója botrányba fulladt, mert a szimfonikus zenekarban egy harmonikás is helyet foglalt.
A szakma azonban felfigyelt Piazzollára, aki párizsi ösztöndíjat kapott. Élete akkor változott meg, amikor a legendás zenepedagógus, Nadia Boulanger tanítványa lett, aki kifaggatta Piazzollát zenei előéletéről, amit ő szégyellt: a bárok és harmonika világáról. Nadia Boulanger azonban azt mondta neki: „az igazi Piazzolla ott van, sose hagyd el”. Piazzolla így visszatért a tangóhoz.
Darabjait eleinte vonós zenekarral adta elő, közben ő maga állva, egyik lábát székre helyezve harmonikázott. Az új tangó (tango nuevo) népszerűsítésére alapította Octeto Buenos Aires elnevezésű együttesét, amelyben a két harmonika mellett két hegedű, nagybőgő, cselló, zongora és elektromos gitár szerepelt. A dzsessztangó létrehozására tett rövid és sikertelen amerikai kitérő után 1960-tól már saját Buenos Aires-i klubjában lépett föl. Piazzola kapcsolatba került az argentin tangó mesterével, Carlos Gardellel is, aki elintézett neki egy kis filmszerepet, majd turnéra hívta zenekarával. Piazzolla apja azonban nem engedte el fiát, ám ezzel életét mentette meg, ugyanis a repülőgép lezuhant.
Astor zenéjét Argentínán kívül is ismerték és szerették, amikor 1976-ban a katonai diktatúra elől külföldre távozott, hét évig Olaszországban élt. Itt írta egyik legismertebb darabját, a Libertangót, Párizsban Rosztropovics számára pedig csellószonátát komponált. A tangó királya 1986–ban César-díjat kapott az El Exilio de Gardel című film zenéjéért.
Életművével a tangót és a bandoneónt a komolyzene részévé tette, igaz, hogy Gidon Kremer hegedűművész Piazzollát népszerűsítő tevékenysége nagyban hozzájárult ehhez.
Zenéjére legnagyobb hatással a tangó, a jazz és Johann Sebastian Bach volt. Összhangzattanilag és formailag is rengeteg hasonlóság fedezhető fel Bach és Piazzolla zenéje között.
Több mint három ezer zenedarabja maradt fenn, amelyeket a nagy koncerttermektől a kis klubokig világszerte előadnak. Leghíresebb művei: Buenos Aires, Adios Nonino, Maria de Buenos Aires (opera) Zenéje felhangzik a többi közt a Terry Gilliam rendezte 12 majomban, Wayne Wang Egy füst alatt – Beindulva című filmjében, továbbá a Szépséges fiatalság című olasz alkotásban.
1990-ben egy párizsi turnén agyvérzést kapott, amelyből soha nem épült fel teljesen, 1992. július 4-én halt meg Buenos Airesben.Zenéjét egyik nyilatkozata szerint Ferenc pápa is kedveli. Az egyik leghíresebb argentin nevével nemzetközi zenei díjat alapítottak, nevét viseli szülővárosa, Mar del Plata repülőtere, valamint a Buenos Aires-i konzervatórium.
