A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. Az első ilyen ünnepet 1956 júniusában tartották, a nyári ünnepi könyvhéten, de csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához. A következő költészeti ünnepet 1961-ben tartották, majd az Magyar Írók Szövetsége javaslata alapján 1963-ban döntöttek arról, hogy legyen az ünnepnap április 11-én.
Magyarországon 1964 óta tehát, József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt.
„József Attila költészete kezdetben a Nyugat hatását mutatja, versei leginkább realisztikusságukkal vagy bensőségességükkel hívták fel magukra a figyelmet (Rög a röghöz). A kozmosz éneke című szonettkoszorúja részleteiben már mutatja a későbbi jellegzetességeket. Az avantgárd különböző irányaival kapcsolatba kerülve részben elemi erejű változások közeledéséről (Nem én kiáltok), részben a modern nagyváros ellentmondásos világáról ad képet (Szép nyári este van), részben ősi igézések, népdalok és sanzonok, máskor mesék vagy zsánerképek hagyományosabb szemléleti elemeit társítja merész, esetleg éppen bizarr asszociációkkal.
(A hetedik, Klárisok, Áldalak búval, vigalommal, Medáliák, Medvetánc). Néha a szelídséget hirdeti (Tanítások), ismételten megszólal azonban soraiban a szociális lázongás is (Tiszta szívvel, Végül). Ez a harmincas évek elején forradalmisággá erősödött, tudatos politikai költészetet hozva létre (Szocialisták, Tömeg, A város peremén, Mondd, mit érlel …) Nem kerülték el azonban figyelmét az élet parányi mozzanatai sem (Hangya). Erősödött benne az elidegenedés kínzó érzése (Mióta elmentél, Óh szív! Nyugodj!, Reménytelenül).
1933-tól alkotta meg összetett szemléletű, hagyományosabb és avantgárd sajátságokat ötvöző verseit, melyekben egyszerre van jelen a világgal való ösztönös kapcsolattartás és a szigorú, önelemzésre is kész tudatosság. Az érzelmi reagálásokban is gazdag nyelvi anyagot erőteljes motívumszerkesztés fogja egységbe (Téli éjszaka, Óda, Eszmélet, „Költőnk és Kora”). Fontos szerepet kapnak a különféle tájak, nemegyszer kozmikus összefüggésekben (Falu, Tiszazug, Külvárosi éj, Tehervonatok tolatnak…, Elégia)
Vissza-visszatérően fejezi ki a fájdalom végleteit: szerelmeinek viszonzatlanságát (Nagyon fáj), anyja elvesztését (Kései sirató), vagy eltávolodva az egyedi élményforrásoktól (Egy kisgyerek sír, Kiáltozás). Megfoghatatlan bűnök terhével küzd (A Bűn, Én nem tudtam, Tudod, hogy nincs bocsánat, Kiáltás); erősen befolyásolta a freudi szemlélet ( Amit szivedbe rejtesz, „Költőnk és Kora”). Radikálisan demokratikus társadalomszemléletét életének utolsó éveiben is karizmatikus versekben fejezte ki (Thomas Mann üdvözlése, Levegőt! Hazám). Az ember kiteljesedésének feladatát is társadalmi összefüggésben szemléli (Két hexameter, Kész a leltár). A derű, az életörömre vágyás kései szerelmi ciklusait is át tudja hatni (Flóra). Magas művészi szintet képviselnek önmegszólító versei (Tudod hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél…) Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájának tolmácsolására törekedett; értékesek Villon-fordításai is.
(A rövidített életrajz Tamás Attila szócikke alapján készült, Új Magyar Irodalmi Lexikon 2.
Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994. 914-916. p.)
forrás: Harmat Árpád Péter http://tortenelemcikkek.hu/node/349
