Magyar Fotótörténeti Társaság közös gondolkodásra hívta a fotótörténettel foglalkozó kutatókat 2017. májusában, egy konferencia keretében. Az előadók az alkotónőket, egyéni pályákat, az érvényesülés változó lehetőségeit, műkedvelő és hivatásos fényképésznőket, irodalom és fotó, valamint nemek és fotográfiai diskurzusok viszonyát vizsgálták a kezdetektől napjainkig.
A konferencia anyagából izgalmas kötet született, amelyben „a fotografálás mint legitim női foglalatosság, szakma, művészi önmegvalósítás példái sorakoznak a 19. század második felétől napjainkig. A társadalmi mozgások következtében az 1910-es évektől a szakírók a nők számára kifejezetten ajánlják a megélhetést és az egyéniségük „szabad,bátor, nyílt kifejeződését” is biztosító foglalkozás művelését.
A 20. század második felében a férfiak és nők számára is elérhető intézményesült oktatás, médiajelenlét, kiállítási lehetőség számos női alkotó számára hozott elismerést és megbecsültséget. A magyar fotótörténet-írás ugyanakkor hosszú időn át erőteljesen férfiközpontú volt, női alkotók neve ritkábban hangzott el az összefoglalásokban. A tanulmánykötet ehhez a sokakban rögzült képhez kíván újabb adatokkal, adalékokkal szolgálni, és feltárni a fotográfiai önreprezentáció példáit.” – írja a Fotográfusnők című kötetről E. Csorba Csilla kutató, a Magyar Fotótörténeti Társaság elnöke.
A kötet szerkesztőjével Fisli Évával beszélgettünk a Papagenoban többek között arról, hogy mi hívta életre a kötet forrását jelentő konferenciát:
