Ma már teljesen természetes, hogy egy zenekarban a brácsa vagy a cselló mögött nőket is láthatunk, az is, hogy a Zeneakadémiának lehet női rektora, azonban nem volt ez mindig így és a női karmesterek még jelenleg is nehezen jutnak fel a világot jelentő pódiumra. Ismerjünk meg négy fantasztikus nőt, akik a nehézségek ellenére is inspirálóan hatnak.
Első női zeneszerző: Hildegard von Bingen
Természetesen azt pontosan senki sem tudja, hogy ki az első női zeneszerző, hiszen a nők a történelem kezdete óta énekeltek különböző dallamokat, de az első, akinek zenéjét leírták és zenéje mind a mai napig él: Hildegard von Bingen 12. századi német zeneszerző, költő és drámaíró. A középkori zeneszerzőnőnek közel 80 munkája maradt fenn, ezek közül a leghíresebb az Ordo Virtutum.
Első női karmester: Raphaela Aleotta
A jelenleg leghíraesebb női karmester Marin Alsop. Ő volt az első nő, aki 2013-ban először vezényelte a londoni Proms programsorozatának utolsó estéjét, ezt a teljesítményét 2015-ben sikerült megismételnie. A The Guardiannak adott interjújában elmondta, hogy megtiszteltetés volt számára elsőnek lenni, de megdöbbentette, hogy 2013 előtt más nő nem jutott ehhez a szerephez.
A női karmesterekről való legkorábbi leírást 1594-ből ismerjük. Raphaela Aleotta, eredeti nevén Vittoria Aleotti olasz apáca, zeneszerző és orgonista Ferrara- ban született és már gyermekként gyorsan megtanult a legkülönfélébb hangszereken játszani. A női karmester legkorábbi leírását a San Vito-i kolostorban találhatjuk, ahol egészen a haláláig volt a kórus karmestere.
Első női professzor: Louise Farrenc
A francia zongoristát 1842-ben nevezték ki a párizsi konzervatórium tanárának, pontosabban professzorának. Ez Európa egyik legrangosabb pozíciója volt. Tanítványai profi zenészek lettek. Kiváló munkásságát azonban nem honorálták igazságosan: egy évtizedig kevesebbet fizettek neki, mint férfi kollégáinak. A tanítás mellett zeneszerzéssel is foglalkozott, műveit különösen csodálta például Schumann.
Első nő szimfonikus zenekarban: Rebecca Clarke
Rebecca Clarke angol zeneszerző és brácsaművész a Royal Academy of Music növendékeként 1903-ban kezdett hegedűt tanulni, majd 1907-ben, a Royal College of Music-ban Charles Villiers Stanford irányításával zeneszerzést tanult, de tanulmányait nem tudta befejezni, mivel kegyetlen apja elűzte otthonról.
1912-ben Rebecca volt egyike a hat női muzsikusnak, aki Henry Wood londoni zenekarában, a professzionális Queen’s Hall Orchestraban játszott, mint brácsaművész. Henry Wood már jóval az I. Világháborúban keletkezett férfi zenészek hiánya előtt felvett női muzsikusokat.
És mikor a Brácsaszonátával egy kis sikerem volt, az a szóbeszéd járta: nem én magam írtam a darabot; valaki más írta helyettem. Egy-két újságcikket is olvastam, mely szerint lehetetlen, hogy én írtam. A legmulatságosabb újságcikk szerint én nem is léteztem. Egyáltalán nem volt Rebecca Clarke nevű személy; az csak Ernest Bloch álneve! […] Azt gondoltam magamban: milyen mulatságos ötlet, hogy Bloch egy lány álneve alatt írta műveit.
(Emlékiratok)
1944-ben teljesen felhagyott a komponálással, miután házasságot, mondván nem komponálhat és szerethet egyszerre.
Képek: Unsplash/Andrew Tanglao, Wikipédia
