1811. október 22-én született az akkor még Magyarországhoz tartozó Doborjánban Liszt Ferenc, aki 9 évesen már elkápráztatta a közönséget, akiért Petőfi Sándor is megszökött és aki lételemének tartotta a jótékonykodást. A magyar zeneszerző, zongoraművész, karmester és zenetanár, minden idők egyik legkiválóbb zongoraművésze, aki egyben a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője.
Jöjjön most néhány érdekesség, a világ egyik legtöbbet játszott zeneszerzőjéről: Liszt Ferenc Sopronban tartotta első nyilvános fellépését, 1820-ban, az egykori kaszinó épületében – az ifjú géniusz egyszerre belopta magát a város művelt polgárságának szívébe.
A világhírű zeneszerző kedvelte a jótékonyságot – több ilyen koncertet is tartott. A másodikat Sopronban, 1840. február 17-én és 18-án. Ez az esemény megragadta Petőfi Sándor fantáziáját is – a költő, aki akkor katonáskodott Sopronban, vállalva a büntetést kiszökött a laktanyából. A zongorista fantasztikus játéka biztosan enyhítette a kellemetlenségeket, amelyeket a költő büntetés címén kapott.
Ahová Franz Liszt belépett, jelenléte nem maradt észrevétlen. Légies és arisztokratikus termetű férfi volt, aki szőke hajával, finom vonású arcával és átható zöld szemével különös jelenségként hatott a bohém, művészetkedvelő társaságokra. Könnyed megjelenéséből azonban erő és szenvedély áradt, továbbá vasakarat, amelyből szorgalma és kitartása építkezett.
Szinte minden leírásban kiemelik udvariasságát és illemtudását, általánosságban a másik ember iránti tisztelettudását, amely szokatlanul hatott és lenyűgözte a vele kapcsolatba kerülőket.
Liszt Ferenc bár tanult jogot, nem jogi tudásáról vált híressé, ám fontos tudni, hogy elismerése jeléül Sopron vármegye táblabírájává választották. Ez a 19. század első felétől azonban már leginkább tiszteletbeli cím volt – így nem valószínű, hogy a zeneszerző sok bírósági tárgyalást végighallgatott…
A művész számos elismerést és ajándékot kapott – valószínűleg ezek közül kiemelkedően becses volt számára az a színezüst karmesteri pálca, amelyet Sopron város adott neki, az 1846. augusztus 3-án tartott fellépése során.
Funérailles című híres gyászódáját 1849 októberében, a magyar szabadságharc leverésének hírére komponálta.
A pesti ferencesek templomában (Ferenciek tere) a jobb padsor legelső padjában szerény emléktábla őrzi a helyet, ahol Liszt Ferenc gyakorta imádkozott.
Liszt sokat vitatott nemzeti hovatartozásáról saját maga mondta ki a döntő szót: „engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.” A mindenfajta nacionalizmustól mentes Bartók Béla is tömören és vitathatatlanul fogalmazta meg: „Liszt Ferenc magyarnak mondta magát: mindenkinek, magyarnak nem-magyarnak egyaránt kötelessége ezt a kijelentést tudomásul venni és abba belenyugodni.” De ugyanő ezt is írja „…ez a kérdés művészi, esztétikai szempontból teljesen mellékes , mert aki igazán nagyot tud alkotni, azt egyformán tisztelet illeti az egész világ részéről, akármiféle származású legyen is. Súlya ennek a kérdésnek csakis érzelmi, történeti vagy politikai szempontból van „
Liszt Ferenc még életében kapott emléktáblát – ezt a zongora-virtuóz 70. születésnapja alkalmából helyezték el a szülőházának falára soproni költők és írók. A táblán a következő áll magyarul: „Itt született Liszt Ferenc 1811. október 22-én. Hódolata jeléül a Soproni Irodalmi és Művészeti kör.”
„Ha tanítasz, add meg növendékeidnek a legteljesebb szabadságot; azt a különös fajta szabadságot, amely arra kötelezi a noviciust, hogy a tökélyre törekedjék. A tanítás-tanulás: istentisztelet. Csak salaktalan ruhában és salaktalan tudással jelentkezhetsz.” Liszt Ferenc
források:
Eckhardt Mária Széchenyi-díjas zenetörténész a Liszt Ferenc Társaság társelnöke előadása: sopron
