FELBOCSÁTÁSRA KÉSZEN ÁLL A JAMES WEBB ŰRTÁVCSŐ
A csütörtöki Nyitányban a Futura rovat vendége 9 óra után Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Főigazgatója. A beszélgetés apropója: a Svábhegyi Csillagvizsgálóban december 22-én egyedülálló módon a James Webb űrtávcső felbocsátását közvetítik élőben. A csillagászok régóta várt új űrobszervatóriuma, a James Webb űrtávcső december 22-én áll majd pályára a Hubble utódjaként, egy Ariane–5 […]
SZELECZKI ARTÚR NORBERT JUNIOR PRIMA-DÍJAS OPERAÉNEKES A NYITÁNY VENDÉGE
Fél kilenc után egy Extra beszélgetés érkezik a Nyitányba, amelyben Szeleczki Artúr Norbert Junior Prima-díjas operaénekest mutatjuk be. Szeleczki Artúr Norbert tenor énekművész, aki 2021-ben kapta meg az MVM Zrt. által támogatott zeneművészet kategória Junior Prima díját. „Az énekművészetben megvan mindennek a miértje” – vallja Szeleczki Artúr Norbert, aki kalandos utakon jutott el addig, […]
ADVENTI PROGRAMOK KAVALKÁDJA A BARTÓK BÉLA BOULEVARD-ON
A Reggeli Express vendége Jáki Mónika, a Bartók Béla Boulevard utcamenedzsere. A beszélgetés apropója pedig a Bartók Béla Boulevard adventi programja. Immár negyedik alkalommal fognak össze Budapest ikonikus utcái, hogy a karácsonyi rohanás helyett rámutassanak az advent igazi jelentésére. A SlowXmas programsorozathoz a Bartók Béla Boulevard is csatlakozott: az utca üzletei, éttermei, galériái izgalmas […]
KOLTAI RÓBERTTEL HANGOLÓDHATUNK AZ ÜNNEPRE
A Vetítő rovat vendége Koltai Róbert Jászai Mari-díjas magyar színművész, filmrendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A téma pedig a legújabb szívmelengető karácsonyi reklám. A Magyar Telekom idei karácsonyi kampányában a törődés és a személyes találkozás értéke kerül a középpontba. A kampány célja, hogy megmutassa, a járványidőszak alatt milyen sok minden megoldható […]
IDÉN IS BETLEHEMEZIK A KALÁKA
Vasárnap délelőtt a MOMKult színháztermében láthatjuk a Kaláka betlehemi előadását. Az Intermezzoban Gryllus Dániel mesél az előadásról. Mikor a betlehemesek karácsonykor házról-házra járnak, üdvözlő versük végén ezt kérdezik: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A Kaláka együttes karácsonyi hangversenyének kerete ez a betlehemes játék. A vasárnapi műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi […]
A HÍD FELÉ – KOVÁTS KRISZTA ÖNÁLLÓ ESTJE A MADÁCH SZÍNHÁZBAN
Az Intermezzo Impresszió rovatának vendége Kováts Kriszta énekes, akinek önálló estje a Madách Színház Tolnay Szalonjában lesz pénteken. Szerelem és szakítás, kapcsolatok, drámák – emlékek dalokban elmesélve. Ezt az egyórás koncertet a járványnak és a bezártságnak köszönhetjük: Kováts Kriszta Jászai Mari-díjas színésznő és énekesnő újra felfedezte magának saját legszebb dalait és megtanulta úgy, hogy […]
PÁRIZSI BEFUTÓ – MOHÁCSI ÁRPÁD A PAPAGENO VENDÉGE
Mohácsi Árpád költő, író, műfordító Párizsi befutó című regénye a rendszerváltástól napjainkig a felnőttkor küszöbén álló Géza, Dóri, Gabi, Bella, Jutocsa, Sanyi és az egy generációval idősebb Piri néni történetén keresztül mutatja meg, hogyan éltek a rendszerváltás előtt és hogyan alakult a sorsuk azóta. „Mit is jelent a szabadság valójában? Van-e a szabadságnak többféle […]
A SLOWXMAS SEGÍT ÁTÉLNI AZ ADVENTI IDŐSZAK VALÓDI LÉNYEGÉT
A Falk Miksa utca évtizedek óta a fővárosi műkereskedelem központja. A mára országos hírű galériákban olyan tárgy- és tudásanyag gyűlt össze, ami egy múzeumnak is becsületére válna. Ezt a kincset szeretné közelebb hozni a művészetektől, műgyűjtéstől eltávolodott új nemzedékekhez a galériákból és kávézókból alakult közösség, az Art&Antique Street. Üzenetük: “A műgyűjtés nem az idősek […]
TÉLI TEÁK, MELENGETŐ FŰSZERES ÍZEK
Ízlés szerint, gasztronómia rovatunk vendége szerdán 9 óra után Bójás Attila, a Yummatea tulajdonosa, szakértője, akivel a Téli teázásokról, keleti, fűszeres teákról beszélgetünk, amelyek még meghittebbé tehetik az ünnepi időszakot. Bójás Attila és csapata azért indította útjára ezt a természetes kultúrát, hogy minél szélesebb körben megismertessék a teák valódi egészséges izét. Különleges teáikat a […]
BALÁZS-PIRI SOMA JUNIOR PRIMA-DÍJAS ZONGORAMŰVÉSZ A NYITÁNY VENDÉGE
Szerdán fél kilenc után érkezik egy Extra beszélgetés, amelyben Balázs-Piri Soma Junior Prima-díjas zongoraművészt mutatjuk be. Immár 14 éves hagyomány, hogy szakmai zsűri döntése nyomán az MVM Zrt. minden évben hazánk tíz legkiemelkedőbb, harminc év alatti zeneművészét támogatásban részesíti. Az ifjú tehetségek legnagyobb presztízsű, hazai elismerésével idén Balázs-Piri Somát is méltatták. Balázs-Piri Soma 8 […]
