Kategória: Podcast

WOLF ANDRÁS SÉF ÜL MA ESTE A PRESSZÓ ASZTALÁNÁL

  Magyarország államformája: rántott hús – mondja Wolf András séf. A karácsony előtti utolsó Presszóban arról beszélgetünk, hogyan kezdett el kenyeret sütni Wolf András, fontos-e, hány éves a kovász, és milyen történelem lapul a Gundel étterem mögött, amelyet az a cég nyit újra, amelynek ő a corporate chefje. Szó lesz gyerekkori ízemlékekről, karácsonyi családi tradícióról, […]

BUDAPEST LETŰNT MÚLTJÁRA ÉS KICSIT MAGUNKRA IS ISMERHETÜNK AZ ANIMATIQUA LEGFRISSEBB FILMJÉBEN

  Korábban már két alkalommal nyűgözte le a közönséget a digitális animációval foglalkozó magyar kreatívcsapat, mikor életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Az Animatiqua legújabb filmje még hosszabb, még élénkebb, és még inkább bizonyítékát adja a cég virtuozitásának a komputerizált illusztráció terén. Újdonság, hogy az épületek és terek felidézése mellett több figyelem jutott a főváros egykori […]

MÚLT HÉTEN NYÍLT MEG A SZEMÉLYESEN/FRISSEN KIÁLLÍTÁS A MŰCSARNOKBAN

  Az Impresszió rovat témája a múlt héten megnyílt Személyesen/Frissen kiállítás, amely a Műcsarnokban látható. A tárlatról Kucsora Márta festőművészt, a kiállítás egyik művészét kérdezi Bálint Edina. Bernát András | Dréher János | Elekes Károly | Gál András | iski Kocsis Tibor | Kazi Roland | Kucsora Márta | Mózes Katalin | Regős István A […]

KÖRNYEZETTUDATOS RUHATÁR LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE MENGYÁN ESZTERREL

  A Könyvjelző rovat vendége Mengyán Eszter újságíró, a Holy Duck! blog szerzője, akivel a most megjelent könyvéről beszélgetünk, amely a Helló, slow fashion! – Környezettudatos ruhatár lépésről-lépésre címet kapta. “A változáshoz nem kell sok dolog, de egy kicsit mindenkire szükség van. Ha te is úgy érzed, hogy az egyénnek nagy szerepe van abban, hogy […]

A ROMANTIKA ÉS A 20. SZÁZAD ADVENTI ZENÉI

  A Klasszik Anekdoták a karácsonyi előtti 3 hétben Klasszik zenei ajánlóval jelentkezik az Adventi időszakra. Békéssy Lili Veronika zenetörténész, a Klasszik Rádió zenei szerkesztője hétről – hétre 3 darabot hoz magával. Elérkeztünk a Romantika és 20. század adventi zenéihez, karácsonyi dalaihoz. A Klasszik zenei ajánlóval az Adventi időszakra eddig jártunk a Reneszánsz és barokk […]

HORGAS ESZTER A REGGELI EXPRESS VENDÉGE

  A Reggeli Express vendége Horgas Eszter fuvolaművész, akivel a 2021. december 22-i Imagine – Fenegyerekek, akik megváltoztatták a világot koncertjéről beszélgetünk, amely a MOM Kultban lesz hallható a Zsidó Művészeti Napok keretében. Horgas Eszter minden évben elkápráztatja a közönséget fuvolajátékával, és minden évben hív maga mellé vendégeket is. December 22 – én Falusi Mariannal […]

30 ÉVES AZ MKE INTERMÉDIA TANSZÉKE – SUGÁR JÁNOS TANSZÉKVEZETŐ A DUETT VENDÉGE

  A Duett vendége vasárnap délelőtt 10 órától Sugár János, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszék vezetője. A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén ünnepli 150 éves jubileumát, az Intermédia tanszék pedig épp 30 éves. A két jubileum kapcsán egész évben szerteágazó ünnepi programokkal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A Magyar Képzőművészeti Egyetem nagyszabású, az egész tanévet átívelő, […]

ÉLŐHELY- ÉS TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEK ÉVE A PILISI PARKERDŐBEN

  A Pilisi Parkerdő idei fejlesztésének célja az erdő ökoszisztéma-szolgáltatásainak fenntartása. Az Intermezzo vendége Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Természetközeli erdőgazdálkodás és az erdőlátogatási feltételek javítása: ez a két fogalom határozta meg a Pilisi Parkerdő munkáját idén. Miközben minden korábbi mértéket meghaladóan emelkedett és év végére elérte a 32 milliót a látogatók száma […]

ELKÉSZÜLT A MAGYAR ZENE HÁZA ÉPÜLETE

  Január végén kiállítással, zenei programokkal nyitja meg kapuit a Magyar Zene Háza, amelynek épülete elkészült. Az Intermezzo vendége Batta András, a Magyar Zene Háza vezetője. A formabontó külső egy komplex zenei beavató intézményt rejt, amely sokszínű programkínálatával jövő év elején a zene számtalan élményét tárja majd a látogatók elé. A Zene Háza a korábban […]

Back To Top