Kategória: Reggeli Expressz

A VIDÁM SZÍNPAD ÚJRANYITÁSÁTÓL A KLASSZIK RÁDIÓ ÚJ MŰSORÁIG – MINDEZ A NYITÁNYBAN

  A szerdai Reggeli Expresszben a Vidám Színpad új évadáról mesél Puskás Tivadar. A Hangjelek rovatban Vashegyi Györggyel beszélget Szerémi Nóra abból az alkalomból, hogy őt választották a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetőjének. A Nyitány harmadik részében pedig Hámori Mátét kérdezzük a Klasszik Rádión indult új műsoráról, melynek címe “Semmi komoly”.   PREMIERREL KEZD A MEGÚJULT […]

TÖRTÉNETŐRZŐ, NÉPSZÁMLÁLÁS ÉS SZENT IGNÁC MUSICAL A NYITÁNYBAN

  A keddi Reggeli Expresszben a Történetőrző című előadásról beszélgetünk Kecskés Karinával, a darab szereplőjével. A Nyitány második részében a KSH szóvivőjét kérdezzük az október elsején kezdődő népszámlálásról. Kilenc óra után pedig az Ignác – A lelkek lovagja című musical szövegírójával, Tóth Dávid Ágostonnal beszélgetünk arról, hogyan állították színpadra a darabot gyerekek szereplésével.   TÖRTÉNETŐRZŐ […]

KAMARAKONCERT, KODÁLY MUNKÁSSÁGA ÉS SÉTAKÖNYVEK A NYITÁNYBAN

  A hétfői Reggeli Expresszben Bábel Klára hárfaművész és Kovács László Zalán tubaművész közös koncertjéről lesz szó. A Klasszik Anekdotákban Kodály Zoltán munkásságával foglalkozunk – ezúttal Kodály tanítványairól mesél Békéssy Lili. A Könyvjelzőben pedig Maczó Balázs várostörténésszel beszélget Szerémi Nóra a Sétakönyvekről.   BÁBEL KLÁRA HÁRFAMŰVÉSZ ÉS KOVÁCS ZALÁN LÁSZLÓ TUBAMŰVÉSZ KÖZÖS KONCERTJE  Bábel […]

HALÁLRA TÁNCOLTATOTT LÁNY, TOSCA ÉS TAVEN BAXTALE ELŐADÁS, VALAMINT RADNÓTI PREMIEREK A NYITÁNYBAN

  A pénteki Nyitányban színes ajánlókkal várjuk hallgatóinkat. A Reggeli Expresszben a Nemzeti Színházba, a Halálra táncoltatott lány című előadásra invitáljuk hallgatóinkat. A Múzsa rovatban Kováts Adél színigazgatóval beszélget Szerémi Nóra a Radnóti idei premierjeiről. Az Opera Extra vendége Ádám Zsuzsanna szoprán énekes, aki jövő héten debütál Toscaként az Operában. Kilenc óra után pedig a […]

A MAKRANCOS KATA ÉS RODOLFO A NYITÁNYBAN

  A csütörtöki Nyitányban A makrancos Kata című balett előadásra invitáljuk hallgatóinkat a Magyar Állami Operaházba. A Reggeli Expressz vendége Solymosi Tamás, a Magyar Nemzeti Balett balettigazgatója. A műsor második felében a Rodolfo életét feldolgozó dokumentumfilm lesz a téma, vendégünk Muhi András, a film társproducere és Kelle Botond társrendező.   A MAKRANCOS KATA AZ OPERÁBAN […]

REVÜK VILÁGA, MESEKOTTA ÉS ESZÍNHÁZ FESZTIVÁL A NYITÁNYBAN

  A szerdai Nyitányban a revük varázslatos világába, a Budapest Varieté előadására invitáljuk hallgatóinkat. A hangjelek rovatban Kiss Beát kérdezi Szerémi Nóra mesekottájáról, amelyben a legkisebbekkel próbálja megszerettetni a szerző a hangok világát. A műsor harmadik részében pedig az eSzínház Fesztiválról kérdezzük a program vezetőjét, Légrádi Gergelyt.   A REVÜK VARÁZSLATOS VILÁGA ELEVENEDIK MEG A […]

ARANYOSKÁM, PAGONY EXPEDÍCIÓ ÉS PET KALÓZOK A NYITÁNYBAN

  A keddi Nyitányban a Madách Színház most debütáló darabjáról, az Aranyoskám című musicalről mesél Serbán Attila színművész. A tanév kezdetével a pedagógusokat hívja különleges ExPEDícióra a Pagony Kiadó – erről is szó lesz a műsorban. Végül a Premium es Terra rovatban beszélgetünk arról, hogy emlékezetes hétvégét zártak a PET kalózok, ezúttal a Bodrogon gyűjtöttek […]

ÜVEGFAL, KODÁLY MUNKÁSSÁGA ÉS KÖNYVEK ISKOLAKEZDÉSHEZ A NYITÁNYBAN

  A hétfői Nyitány Reggeli Expressz rovatában Gryllus Dorkával beszélget Szerémi Nóra az Üvegfal című zenész színházi előadásról, amelyet legközelebb a Lóvasút Kulturális Központban láthat a közönség. A Klasszik Anekdotákban Kodály Zoltánra emlékezünk. A Könyvjelző rovatban pedig iskolakezdéshez ajánlunk mesekönyveket elsősöknek.   ÜVEGFAL – JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL  Szeptember 13-án lesz legközelebb látható a Dobray […]

2 m², AZ ORLAI PRODUKCIÓ ÚJ ELŐADÁSAI, HOFFMANN MESÉI ÉS AZ ÉN SISIM KIÁLLÍTÁS A NYITÁNYBAN

  A pénteki Nyitány Reggeli Expressz rovatában Góbi Ritával, a 2 m² című táncelőadásról beszélget Szerémi Nóra. A Múzsa rovatban Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda ügyvezetője mesél a társulat őszi bemutatóiról. Az Opera Extrában ezúttal László Boldizsár lesz a vendégünk, akit Hoffmann meséi című darabról kérdezünk. Végül a Gödöllői Királyi Kastélyba invitáljuk hallgatóinkat Az […]

KÁVÉHÁZI ÉLET, HOLLYWOODI MAGYAR FILMESEK ÉS KÖRNYEZETKÍMÉLŐ HÁZFELÚJÍTÁS A NYITÁNYBAN

  A csütörtöki Nyitány Reggeli Expressz rovatában Katona Csaba történésszel beszélgetünk az Abbázia Kávéház történetéről – az erről szóló előadás az Eötvös 10-ben lesz látható. Vetítő rovatunkban a Budapesti Klasszikus Film Maraton hollywoodi magyar vonatkozásairól lesz szó. Az Architektúra rovatban pedig a környezetkímélő épületfelújításokkal foglalkozunk, Bíró Péter épületbiológus lesz a vendégünk.   KÁVÉHÁZI ÉLET TERÉZVÁROSBAN […]

Back To Top