LIVING LAMP – FÉNYFORRÁS ÉS NÖVÉNY EGYBEN
Premium es Terra rovatunk keddi vendége Lajtai Lilla fotós, marketinges, aki Benkucs Tamással együtt a Living lamp, azaz az élő lámpa megalkotója. Lámpáik fényforrások, képzőművészeti alkotások és élő növények is egyben, amelyek a tulajdonosukat gondoskodásra nevelik. A munka során időtálló anyagokból dolgoztak, ezzel szeretnék elkerülni, hogy az alkotás idő előtt feleslegessé váljon és hulladék […]
MAGYAR KULTÚRA HETE PROGRAMOK A MÁRAIKULTBAN
A Reggeli Express keddi vendége Fodor Balázs, a MáraiKult operatív vezetője, aki a művelődési házban rendezett programsorozatról beszél. A házban ugyanis 2022. január 18. és január 23. között első ízben rendezik meg a Magyar Kultúra Hete című eseményt. A héten a komolyzene, a színház, a népzene és a költészet tör utat maguknak és hívja […]
BALOG ALEXANDRA ZONGORAMŰVÉSZ A KLASSZIK PORTRÉ VENDÉGE
A Klasszik Portré vendége kedden Balog Alexandra zongoraművész, akinek komolyzene iránti szeretete már a kezdetektől szorosan összekapcsolódik azon vágyával, hogy művészetén keresztül elérhetővé is tegye azt egy minél széles publikum számára. Ezen törekvése az évek során aktív hallgatói közönséget teremtett Budapesten, ahol már 13 éves kora óta rendszeresen ad szólókoncerteket, és kamaraegyüttesek résztvevőjeként is […]
ÉLET AZ AUTISTA GALAXISBAN – EGY ANYA VALLOMÁSA
A Könyvjelző rovat vendége hétfőn Pápai Ildikó újságíró, aki könyvet írt arról, hogy milyen az élet az autista galaxisban – ma már felnőtt fia ugyanis három éves korában kapta meg a diagnózist. Gergő történeteit „Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel!” címmel jegyezte le. „Ez a történet azokról a megküzdési stratégiákról, válságokról, anyai-és női önmeghatározásokról […]
FERENCSIK JÁNOS KARMESTERRE EMLÉKEZÜNK
A mai Klasszik Anekdotákban Ferencsik János karmesterre emlékezünk, az Érdemes művész, Kiváló művész, Kossuth díjas, Pro Arte és Bartók-Pásztory díjas művész ugyanis 1907. január 18-án született. Ferencsik János 1930-ban lett a budapesti Operaház karmestere. 1932-től a Székesfővárosi Zenekarral, később Állami Hangverseny-zenekarral dolgozott, 1953-tól haláláig ennek főzeneigazgatója. Külföldi karrierje párhuzamosan épült az itthonival. 1945-től a Rádiózenekar […]
A STRAUSS-CSALÁD ZENÉJE
A Reggeli Express hétfői vendége Zelinka Tamás, zenei ismeretterjesztő, a Parlando című zenepedagógiai magazin felelős szerkesztője, akivel a Strauss-család zenéjéről beszélgetünk. Zelinka Tamás zenei ismeretterjesztő sorozatának aktuális előadása hétfőn 15 órakor kezdődik a Benczúr ház kulturális központban. A híres bécsi muzsikus ősei Alsó-Ausztriából, Magyarországról, Bajorországból származtak. Ifjabb Johann Strauss osztrák zeneszerző, többek között a […]
KERESZTES ZSÓFIA KÉPVISELI MAGYARORSZÁGOT A VELENCEI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉN
A Reggeli tárlat vendége pénteken Zsikla Mónika, művészettörténész-esztéta, kurátor. Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítása lesz látható 2022-ben az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálén, a Magyar Pavilonban, amelyet 2022. április 23. és november 27. között rendeznek meg. Keresztes Zsófia személyében hosszú idő után újra női kiállítóval jelentkezik Magyarország. A Magyar […]
A VÁGY VILLAMOSA VENEKEI MARIANNA KOREOGRÁFIÁJÁVAL AZ EIFFEL MŰHELYHÁZBAN
Péntek reggel a Nyitányban szokás szerint jelentkezik az Opera Extra. A vendég Venekei Marianna, a Magyar Nemzeti Balett első balettmestere. A vágy villamosa Venekei Marianna első egészestés koreográfiája. Az évek óta dédelgetett terv Dés Lászlóval közös vállalkozásuk. A szerzők a darabot hangulatilag, zeneileg és látványvilágában is a Tennessee Williams-mű eredeti korában és helyszínén, az […]
BODROGI GYULA A MÚZSA ROVAT VENDÉGE
Múzsa rovatunk pénteki vendége Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Bodrogi Gyulával beszélgetünk a Network című darabról, amiben Atrhur Jensent alakítja, akinek a hangja felvételről jelenik meg. Nem nagyon van időszerűbb, provokatívabb és elképesztőbb történet a Networknél. Sidney Lumet sokszorosan Oscar-nyertes filmjének látványos színpadi […]
MÉRGEZŐ ANYÁK, ELÁTKOZOTT LÁNYOK – BIHARI VIKI ESTJE A NÁRCISZTIKUS SZÜLŐKRŐL
A Reggeli Express vendége pénteken Bihari Viktória önismereti tréner, akivel a Mérgező anyák, elátkozott lányok – a nárcisztikus szülőkről című önismereti estjéről beszélgettünk. A beszélgetés olyan nehéz témákat érint, hogy miért olyan megterhelt az anya-lánya viszony? Hogyan épül le a nők önbizalma, önértékelése egy nárcisztikus anya mellett? Mit lehet tenni felnőtt fejjel, hogyan lehet […]
