Kategória: Nyitány

Újra látogatható az Erzsébet királyné fénykertje és hamarosan megkezdődhet Gödöllői Királyi Kastély felújítása és őszi és adventi programok a Kastélyban a pénteki Nyitányban

Újra látogatható az Erzsébet királyné fénykertje és hamarosan megkezdődhet Gödöllői Királyi Kastély felújítása és őszi és adventi programok a Kastélyban A Gödöllői Királyi Kastély átfogó felújítása kezdődhet meg rövidesen a Magyar Állam és az OTP Bank összefogásával. A mintegy 40 milliárd forint forrásigényű, várhatóan kilenc évet felölelő rehabilitációs program keretében a teljes történelmi épületegyüttes, valamint […]

Nyitott hétvége a Zeneakadémián, Akik már nem leszünk sosem bemutató és Kőhalmi Zoltán könyve és új estjei a csütörtöki Nyitányban

Nyitott hétvége a Zeneakadémián Különleges programokkal készül 150. évfordulójára a Zeneakadémia. A nyitott hétvégén november 8-án és 9-én az érdeklődők bepillanthatnak a Zeneakadémia kulisszái mögé: ingyenes épületbejárások, zenekari próbák, házimuzsika-koncertek és családi programok várják a látogatókat. A Reggeli Expressz vendége Csonka András Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Koncertközponjának és Karrierirodájának vezetője. Akik már nem leszünk sosem […]

Harry Potter és a bölcsek köve Filmkoncert, Bozsik Yvette és Miklósa Erika a szerdai Nyitányban

Harry Potter és a bölcsek köve™ Filmkoncert A világ egyik legnépszerűbb filmje és a filmtörténet egyik legszebb zenéje egyetlen monumentális produkcióban találkozik Budapesten. A Harry Potter és a bölcsek köve™ filmkoncert november 16-án az MVM Dome színpadán kínál felejthetetlen élményt: a teljes filmet 18 méteres óriásvásznon, magyar szinkronnal vetítik, miközben John Williams legendás zenéjét a […]

3,2,1 a Határtalanban, Mecénás-díj legelső díjazottja és Grand Hotel Hungária könyv a keddi Nyitányban

3,2,1 a Határtalanban – SZÓLÓKONCERT a Kiscelli Múzeum Templomtérben Összművészeti kísérőprogramokkal vár a Határtalan design kiállítás a Kiscelli Múzeumban. A Határtalan design kiállítás nem csupán a régió egyik legfontosabb design tematikájú kiállítása, de egyfajta összművészeti fesztivál is, amelyhez a tárlat tematikai egységeit bemutató tartalmas tárlatvezetések és 3,2,1 címmel komolyzenei minifesztivál is kapcsolódik. A kiállítás idei […]

A kékszakállú herceg vára – A BDZ Kamaraműhely előadásában, 10. Budapest Kortárs Ékszerhét és Szenzációs gasztro-felfedezés látott napvilágot a hétfői Nyitányban

A kékszakállú herceg vára – A BDZ Kamaraműhely előadásában november 8-án a Zene Házában. Cser Krisztián operaénekes ezúttal Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának különleges, kamarazenei átiratában lép színpadra. A Budafoki Dohnányi Zenekar Kamaraműhelye és Szüts Apor művészeti vezető közös munkája új fénybe helyezi Bartók remekművét: a kamarazenélés bensőségessége és a szimfonikus hangzás […]

Mozart: Requiem a Szent István Bazilikában, Nagy Magánpraxisnap és Oláh Béla színész őszi előadásai a pénteki Nyitányban

Mozart: Requiem a Szent István Bazilikában A Solti Kamarazenekar és az az ETUNAM Vegyeskar Virágh András vezényletével adja elő Mozart: Requiemjét Halottak napja alkalmából, november 2-án este a Szent István Bazilikában. Mozart Requiem-je a világ egyik legismertebb és egyben legtitokzatosabb alkotása, egy igazi csoda maga az alkotás, a mű időtlen dallamai harmadik évszázada ejtik rabul […]

Harisnyás Pippi 80 éve született kiállítás, A csendet megtörő könyv Gyurkó Szilviától, Kamill, aki a kezével lát könyv és a Pagony idei karácsonyi újdonságai a csütörtöki Intermezzoban

Harisnyás Pippi 80 éve született kiállítás A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Móra Kiadó és a Svéd Nagykövetség közös kiállítása Harisnyás Pippi, Astrid Lindgren legendás hősnője előtt tiszteleg. Közel 600 alkotókedvű gyereket ihletett meg a 2025. év elején meghirdetett Harisnyás Pippi-pályázat, amelyből a létrejött tárlat november 14-ig – Astrid Lindgren születésnapjáig – ingyenesen tekinthető meg […]

BEST OF KERO 75 gála és Szép Ernő voltam című előadás és Peller Károly őszi előadásai a szerdai Nyitányban

BEST OF KERO 75 gála és Szép Ernő voltam című előadás Kerényi Miklós Gábor, „KERO” 75. születésnapja alkalmából egy különleges estre kerül sor november 16-án a Budapest Kongresszusi Központban, ahol a magyar musical és operett legnagyobb sztárjai állnak színpadra, hogy közösen idézzék meg a legendás rendező életművét. Ez nem csak egy műsor. Ez egy köszönet. […]

Stefanovics Angéla, Janklovics Péter előadásai a Dumaszínházban, Jó estét, rossz döntések est Fehér Boldizsárral és Nyáry Krisztián a Dumaszínház színpadán a keddi Nyitányban

Stefanovics Angéla önállő és közös estjei a Dumaszínházban A Dumaszínház társulatának új tagja, Stefanovics Angéla Jászai Mari-díjas színésznő, forgatókönyvíró és filmrendező, aki mostanra a stand-up színpadokat is meghódította. Saját estjével, a Csillagkapucsengő Bt.-vel tavaly debütált, de már két közös produkcióban is láthatjuk: Janklovics Péterrel a Hagyják szabadon a biztonsági sávot!, míg Rainer-Micsinyei Nórával a Barátnők […]

Az ember tragédiája a Kisképző diákjainak ábrázolásában, Vidám Színpad 2025/26-os évad és Törőcsik Mari 90 Kiállítás a hétfői Nyitányban

„Színre színt” Az ember tragédiája a Kisképző diákjainak ábrázolásában Madách Imre Az ember tragédiája című klasszikusa inspirálta a Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (Kisképző) diákjainak különleges illusztrációit, amelyek a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpáján láthatók. A fiatal alkotók 19 művön keresztül, változatos technikákkal jelenítik meg a hit és kétely, a szabadság és rabság, valamint […]

Back To Top