Kategória: Nyitány

Muzsika a Kertben és Mosolygó Sára a csütörtöki Nyitányban

Muzsika a Kertben – a Musica Sonora Kamarazenekar koncertje Nyáresti szabadtéri koncertre hívja az érdeklődőket július 27-én szombaton este a Nemzeti Botanikus Kert, Vácrátóton. A Musica Sonora Kamarazenekar koncertjén felcsendülnek Antonín Dvořák, Jean Sibeleu, Johannes Brahms, illetve Pietro Mascagni szerzeményei. A hagyományosan megrendezésre kerülő nyáresti koncertre 18:30-tól várják az érdeklődőket, lehetőséget biztosítva számukra a koncert […]

Némafilmvetítés – Élő zongorakísérettel és Adria Csillaga könyv a keddi Nyitányban

Psszt! Némafilmvetítés – Élő zongorakísérettel A hosszú, meleg, budapesti nyári estéken mi is lehetne jobb program, mint a fákkal körülölelt zugligeti Lóvasúton klasszikus némafilmeket nézni, és közben Répászky Miklós Dániel zongorajátékát hallgatni. Idén nyáron július 25-én, majd augusztus 8-án és 22-én rendeznek némafilmvetítéseket. A Lóvasút falán klasszikus rajzfilmek, és olyan igazi klasszikusok lesznek látható, mint […]

Csillagok háborúja égen és földön és SwapID rövidfilm díjak a hétfői Nyitányban

Svábhegyi Csillagvizsgáló – Csillagok háborúja égen és földön Július 27-én valódi galaktikus utazást tehet mindenki a Tejútrendszerünk legszebb gázködei között. A csillagászokra is hatott a Csillagok Háborújának tudományos-fantasztikus világa. A Star Wars filmek és a végtelen Univerzum rajongói mind boldogan térhetnek haza ezután a rendhagyó nyári program után. Az országban egyedülálló Star Wars tematikájú, állandó […]

Római kori séták Óbudán, KRESZ Park a Városligetben és Holdról holdra film a csütörtöki Nyitányban

Római kori séták Óbudán A Római kori sétákon az ókori legiotábor és katonaváros területén kalauzolják Aquincumi Múzeum munkatársai az érdeklődőket. A havi rendszerességgel megrendezett, legközelebb július 25-én megtartott séta során megismerkedhetnek többek között a római katonák mindennapjaival, a katonai tábort körülölelő település régészeti emlékeivel, valamint az Aquincum által betöltött szereppel a Római Birodalom komplex határvédelmi […]

Rubik Ernő: A mi kockánk könyv a keddi Nyitányban

Rubik Ernő: A mi kockánk című könyv A Rubik-kocka idén 50 éves, ami egybeesik Rubik Ernő 80. születésnapjával. A formatervezés csodája ötven év alatt megtanított minket arra, hogy talán van annyira makacsul kíváncsi az ember, hogy még az olyan rendkívül nehéz feladványok felett is elidőzzön és megoldást találjon rájuk, mint amilyen maga a Rubik-kocka. És, […]

Kelet-európai szépség kiállítás és Álljon meg egy novellára! pályázat nyertesei a hétfői Nyitányban

Kelet-európai szépség – Kortárs divatfotó & kelet-európai esztétika című kiállítás Hogyan tud eredetiséget és őszinteséget csempészni a divatfotók csillogó és menő világába a kelet-európai életérzés? Erre a kérdésre keresi a választ a Capa Központban 2024. október 6-ig látható, Kelet-európai szépség című kiállítás elsősorban kiváló magyar és kelet-európai fotográfusok divatfotóinak és művészeti projektjeik segítségével. A kiállítás […]

Lakatos Mónika FolkTrió koncert és Visegrádi Nyári Színház a pénteki Nyitányban

Lakatos Mónika FolkTrió koncert “A zene egy olyan eszköz, amit Isten ajándékul adott nekünk, embereknek, hogy mindazt, ami a lelkünkben van, el tudjuk mondani, még akkor is, ha nem értjük egymás nyelvét. “ (Lakatos Mónika, 2023) Lakatos Mónika FolkTriójával oláh cigány dalokat ad elő a hagyományok tiszteletével, amelyeket örömmel ízesít más nemzetiségek zenéjével is. Legközelebb […]

Dalok a pesti holdfényben koncert és Takarékos módi kiállítás a csütörtöki Nyitányban

Dalok a pesti holdfényben – Zerkovitz Béla a „slágergyáros” dallamaival Zerkovitz Béla több, mint 1400 slágert hagyott az utókorra, amelynek egy része ma is a legnépszerűbb melódiák közé tartozik. Ő volt a magyar kuplé megteremtője. Magyarosította az orfeumi dalokat, a zenés színpadok műsorát. Nem csak itthon, hanem Európa-szerte játszották melódiáit nagy sikerrel a színházak. Operettjeit […]

Virágkörüli utazás előadás és A természet kincsestára könyv a szerdai Nyitányban

Virágkörüli utazás az ehető virágok birodalmába – előadássorozat Július 11-én a Virág Benedek Házban az érdeklődők egy “virágkörüli” utazást tehetnek az ehető virágok birodalmába. Megtudhatják, hogy a vadnövény gasztronómia hogyan hódított teret, hogyan váltak az egykori ínséges ételek mára trendi fogásokká, illetve megismerkedhetnek a hazai kertekben is fellelhető ehető virágokkal. A különleges receptekkel, történetekkel, illetve […]

Apró kövek – Színpompás padlók kiállítás, Nagy Katica színésznő és Palya Bea és zenekara koncert a keddi Nyitányban

BTM Aquincumi Múzeum – Apró kövek – Színpompás padlók. Válogatás az elmúlt 130 év legszebb mozaikleleteiből Az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjában, az Aquin­cum 130 évfordulós kiállítás égisze alatt, a Dirké mozaik számára létrehozott védőépületben, egy kisebb válogatást mutatnak be mozaikgyűjteményük gyöngyszemeiből. A város központjához viszonylag közel elhelyezkedő, egykor mozaikkal díszített épületet, minden valószínűség szerint magánházként […]

Back To Top