MIT LÁTHATOTT BEETHOVEN 221 ÉVVEL EZELŐTT PEST-BUDÁN?
Mesélő Budapest a Nyitányban. Szerémi Nóra vendége Tittel Kinga, a Mesélő Budapest és a Mesélő zsebkönyvek szerzője. Ezen a héten Beethoven budapesti nyomait kutatjuk fel és tárjuk a hallgatók elé. A nemrég felújított Karmelita kolostor homlokzatán mai napig emléktábla hirdeti, hogy Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én, vagyis pontosan 221 éve, koncertet adott az épület […]
FIGURÁLISTÓL AZ ABSZTRAKTIG – CSOPORTOS SZOBORKIÁLLÍTÁS NYÍLT SZENTENDRÉN
A Reggeli Express rovat vendége Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége elnöke, a kiállítás egyik kurátora. A téma a Szentendrén látható Formák – formarendek című csoportos szoborkiállítás. Akár földből készült szobrokkal is találkozhatunk a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége által válogatott kortárs szobrászművészeti alkotásokból nyílt tárlaton a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A Formák […]
AHOL A SPANYOL ÍZEK ÉS A LÓVERSENY ÉLMÉNYE TALÁLKOZNAK
Ízlés szerint rovatban Szerémi Nóra vendége V. Horváth Zoltán, a Food Truck Show főszervezője, a Magyar Street Food Egyesület elnöke. A Food Truck Show az ország mozgó étterme: egy időben és egy helyen mutat be minőségi ételeket és italokat kínáló, mozgásra képes vendéglátó járműveket. Kísérő és önálló rendezvényként járja az országot és szállít […]
A KARMESTERSÉG TITKAI
A Hangjelek rovatunkban a beszélgetésünk apropóját az adja, hogy éppen most fut a legendás karmester, Doráti Antal nevével fémjelzett karmesterverseny. De miért fontos a karmester? Mitől jó egy karmester? Miért van olyan kevés női karmester? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Zsoldos Dáviddal. Idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Doráti Antal […]
HOBO ÁLTAL KELNEK ÉLETRE A PILINSZKY-VERSEK
A Reggeli Express vendége Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója, akivel Szerémi Nóra arról beszélget, hogy Földes László Hobo idézi meg Pilinszky verseit a Pilinszky 100 rendezvénysorozatban. „Tű hegyén a lepkék” – Földes László Hobo idézi meg Pilinszky verseit a KultúrArc-ban. Földes László Hobo Pilinszky-lemeze 2010 novemberében jelent meg, a költő […]
Richard Strauss-maraton a Budapesti Fesztiválzenekar új évadában
A nyitány Extra vendége Erdődy Orsolya, a Budapesti Fesztiválzenekar manager igazgatója, akivel Szerémi Nóra az új évad programjáról beszélget. „Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát. Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában. A Budapesti Fesztiválzenekar külföldön és hazánkban is […]
HOGYAN ÉRDEMES ROLLERREL KÖZLEKEDNI A VÁROSOKBAN?
A Környezetvédelmi rovatban az alternatív közlekedés lesz a téma. Szerémi Nóra vendége ezúttal Újvári Péter, guruló nagykövet. A hétvégén rendezték meg a Klíma és Környezetvédelmi Napot, ahol Újvári Péter guruló nagykövet adott hasznos tippeket, hogyan érdemes rollerrel közlekedni a városokban, és miért fontos áttérni vagy vegyesen használni ezeket a közlekedési eszközöket. A szervezők nemcsak […]
A zeneszerző, akinek munkássága egybefonódott a legigényesebb hazai zenei produkciókkal
A Klasszik Portré vendége Honyecz Ferenc hárfaművész, zeneszerző, akinek neve és három évtizedes munkássága egybefonódott a legigényesebb zenei produkciókkal. A zeneszerző nevéhez kötődik többek között Eszenyi Enikő E-Tangó című albuma, Csepregi Éva Neoton Swing című lemeze, de dolgozott korábban Szekeres Adriennel, Jamie Winchesterrel, Dorozsmai Péterrel, Gerendás Péterrel, Havasi Balázzsal és alapító tagja volt a […]
Hatalmas érdeklődés övezi az újjászületett Szent István termet
Reggeli express vendége Kőrösi Gábor, a Várkapitányság kommunikációs és marketing igazgatója. A téma: már több mint tizenegyezren tekintették meg a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi helyiségét, a századfordulós formájában újjáépített Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást. A Szent István-terem történetét bemutató tárlat az építőkről és az építtetőkről mesél, bevezetve a látogatót a korabeli […]
Kik vagyunk az emlékeink nélkül?
A Könyvjelző vendége: Dr. Kolozsi László forgatókönyvíró, író, egyetemi tanár, kulturális kritikus. A beszélgetés témája a most megjelent A Hold emlékei című kötet. A science fiction és a futurisztikus történetek a gyermekirodalomban is ugyanúgy hódítanak, mint a felnőtt könyvekben. Kolozsi László regénye, A Hold emlékei is egy ilyen kötet, amely augusztus 30-án jelent meg. Pedro […]