Kategória: Múzsa

Duna Művészegyüttes országjáró turnéja és Egymásra fényképezett egek kiállítás a keddi Nyitányban

A Duna Művészegyüttes a Petőfi Kulturális Program keretében országjáró turnén vesz részt A Duna Művészegyüttes a Petőfi Kulturális Program részeként indult országos turnéra Kis magyar táncrajz című rendhagyó néprajzi órájával. Az interaktív előadás során a közönség megismerkedhet a Kárpát-medence autentikus néptáncaival, népzenéivel és viseleteivel, közvetlen és élményszerű formában. Az együttes év végéig összesen 76 magyarországi […]

Mesél a Vigadó – nyári épületséták és Rudolf Musical bemutató a csütörtöki Nyitányban

Mesél a Vigadó – nyári épületséták Budapest egyik legszebb épületében Ha egy épület képes volna beszélni, a Pesti Vigadó minden bizonnyal mesélne nekünk hangversenyekről, bálokról, történelmi fordulópontokról – és most meg is teszi. A Mesél a Vigadó című vezetett épületséták során bárki felfedezheti a több mint 190 éves palota titkait, különleges építészeti megoldásait, és azt, […]

Budapest Bábszínház 2025/26-os évada a szerdai Nyitányban

Rekord látogatottsággal zárta a 2024/25-ös jubileumi évadát a Budapest Bábszínház Rekord látogatottsággal zárta a 2024/25-ös jubileumi évadát a Budapest Bábszínház: 352 előadást játszottak 102%-os látogatottsággal, több mint 95 ezer néző előtt. Az évad kiemelt eseményei között szerepelt a 75 éves jubileum programsorozata, bábkiállításokkal, születésnapi koncerttel és szakmai konferenciával. Ellinger Edina igazgató évértékelőjében bejelentette: folytatják a […]

Mágus 1920 – A káprázat születése a keddi Nyitányban

Mágus 1920 – A káprázat születése című zenés színházi produkció A Mágus – 1920 A káprázat születése című musicalt 2025. március 28-án mutatták be a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban. Ebben a darabban a magyar származású Harry Houdini ki- és felemelkedését, tehetsége kibontakozását és a világsikerig tartó rögös út nehézségei láthatja a közönség. Legközelebb […]

Karinthy Színház – évadzárás és Díjátadók és a Budapesti Állatkert nyári programjai a keddi Nyitányban

Karinthy Színház – évadzárás és Díjátadók A Karinthy Színház a 2024/2025-ös évad lezárásával egy kivételesen gazdag, művészileg sokszínű és közönség-sikerben bővelkedő időszakot ünnepelhet. A teátrum idén nem csupán új bemutatókkal, hanem szakmai és közönségdíjakkal is megerősítette pozícióját a főváros kulturális térképén. Az évad egyértelműen igazolta, hogy a Karinthy Színház elkötelezetten és kreatívan szólítja meg közönségét […]

SISI Nyári Színház és Junior Prima díj – Dolfin Benjámin a hétfői Nyitányban

SISI Nyári Színház a Gödöllői Királyi Kastély Díszudvarában Idén nyáron újra benépesül a Gödöllői Kastély gyönyörű díszudvara. Július 7. és 20. között ismét vár minden érdeklődőt és színházkedvelőt a SISI Nyári Színház, ahol számos szórakoztató előadással készülnek a szervezők és ahol a hangulat garantáltan nyárias és felszabadult lesz. A repertoáron van például Eric Chappell: Spanyolhátha […]

Együtt a színpadért – jótékonysági gála és Trianon emlékezete programsorozat a hétfői Nyitányban

Együtt a színpadért – jótékonysági gála „Együtt a színpadért” címmel 2025. június 19-én rendezi meg 8. jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíD­oSz) a Vígszínházban, hogy segítséget nyújtson a betegséggel vagy nehéz helyzettel küzdő színházi háttérdolgozóknak. Az ország színházainak több mint 40 neves művésze – honorárium nélkül – egyedi produkciókkal lép fel. Az est különlegessége, […]

A kis kéményseprő opera a pénteki Nyitányban

A kis kéményseprő opera Benjamin Britten interaktív meseoperája, A kis kéményseprő Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az OPERA Gyermekkarának tagjai előadásában látható az évadban még 1 alkalommal május 18-án a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában. Mi történik, ha egy opera nemcsak gyerekekről szól, hanem gyerekek írják és is adják elő – miközben a […]

Soós Nóra: A kérdőjel háta mögött kiállítás és Splash! – Vízicirkusz – Swing a víz fölött előadás a szerdai Nyitányban

Soós Nóra: A kérdőjel háta mögött kiállítás A Képező Galéria tereiben május 30-ig látható tárlat címét Parti Nagy Lajos A kérdőjel háta című megrendítő erejű verse ihlette. Soós Nóra legújabb képein is markánsan jelennek meg a különböző társadalmi kérdések. Az élénk színek, erőteljes vonalakkal rajzolt figurák és az absztrakt foltok mögött Soós Nóra képein mindig […]

Vincze Lilla – Paroles, paroles koncert, Vámpírok Éjszakája koncertturné és 100 tagú cigányzenekar nagykoncert a keddi Nyitányban

Vincze Lilla – Paroles, paroles… – Francia sanzon- és filmzeneest szívből, lélekből 2025. április 25-én a MOMKult színpadán különleges zenei élmény várja a közönséget: Vincze Lilla koncertje, ahol a francia sanzon- és filmzene estjén a szenvedély és az elegancia időtlen varázsa fonódik tökéletes harmóniába. A Paroles, paroles… koncert egy meghitt, lélekkel teli utazásra invitálja a […]

Back To Top