Kategória: Intermezzo

NOVECENTO – OBERFRANK PÁL ELŐADÁSÁBAN A KLEBELSBERG KASTÉLYBAN

  Holnap a Novecento című monodrámát láthatjuk Oberfrank Pál előadásában a Klebelsberg Kastélyban. Az Impresszióban a darabról kérdezi a színművészt Bálint Edina.   A Virginian nevű gőzhajó a két világháború között járt Európa és Amerika között – fedélzetén milliomosokkal, emigránsokkal és egyszerű, hétköznapi emberekkel. A fennmaradt legenda szerint a hajón esténként egy különös tehetséggel, páratlan […]

NYÁRI ALIZ ÉNEKESNŐ AZ INTERMEZZO VENDÉGE

  Nyári Aliz az Intermezzo vendége, aki világszínvonalú produkciójával és fantasztikus énektudásával varázsolta el a zsűrit A Dal idei első elődöntőjében szombaton, ahol a Fél óra nyár című dalának akusztikus verzióját adta elő zenekarával fergeteges sikert aratva. A Félóra nyár című dal szerzője Szakcsi Lakatos Róbert, az ikonikus jazz generáció tagja, valamint a szöveget a […]

MA ESTE FELNÖVÜNK ŐSBEMUTATÓ A CENTRÁL SZÍNHÁZBAN – TROKÁN NÓRA A VENDÉGÜNK

  Szombaton lesz London után másodikként a világon, a budapesti Centrál Színházban lesz a világhírű Mischief Theatre ellenállhatatlanul mulatságos műve, a Ma este felnövünk hazai ősbemutatója. Az Impresszióban Trokán Nóra színművészt kérdezi a különleges előadásról Bálint Edina. A replika előadásában, az angol Kirsty Patrick Ward rendezésében a nagysikerű Ma este megbukunk csapata – Ágoston Katalin, […]

A HELYSÉG KALAPÁCSA – PETŐFI ÖRÖKBECSŰ MŰVÉT ÁLLÍTJA SZÍNPADRA A GERGELY THEÁTER

  A Gergely Theáter idén arra vállalkozik, hogy Petőfi örökbecsű művét színpadra állítsa. A minőségi szórakoztatásra mindenhol szükség van. Ezért a társulat utazó színházként azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a nagyvárosoktól, a legkisebb településig, „házhoz viszi” a művészetet. Legújabb bemutatójukban hét színész közreműködésével és a betétdalokat Szolnoki Péter-Duba Gábor programzenéjével fűszerezve, a vásári […]

MÁR CSAK KÉT NAP ÉS NYÍLIK AZ ART & ANTIQUE KIÁLLÍTÁS

    Több mint 30 galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket csütörtöktől az Art and Antique művészeti vásáron. Az immár negyedik alkalommal megrendezett seregszemle új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a művészetek szerelmeseit. A klasszikus művek mellett természetesen teret kapnak a kortárs művészek is. A héten már beszélgettünk szervezőkkel, galeristákkal, de vajon mit […]

CSÜTÖRTÖKÖN INDUL AZ ART AND ANTIQUE MŰVÉSZETI VÁSÁR

  Több mint 30 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító várja az érdeklődőket jövő csütörtöktől az Art and Antique művészeti vásáron. Az immár negyedik alkalommal megrendezett seregszemle új helyszínen, a budapesti Bálnában várja a művészetek szerelmeseit. Az Intermezzo vendége Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.   Az év első művészeti vásárának szenzációja […]

ÚJ PÁLYÁZATOKAT ÍRT KI A WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY

  A budapesti Wacław Felczak Alapítvány négy éve kezdte meg működését az Andrássy úton. Célja a lengyel–magyar barátság és együttműködés elmélyítése és ápolása. Névadójuk a XX. századi lengyel–magyar kapcsolatok legendás alakja, az Eötvös Collegium egykori lakója, aki a második világháború idején Varsó és az emigráns lengyel kormány közötti titkos futárszolgálat budapesti szervezője volt. Az Impresszió […]

Back To Top